Hammarberg szerdán fejezte be magyarországi látogatását, amelynek során találkozott a miniszterelnökkel, a külügy-, valamint az igazságügyi és rendészeti miniszterrel, továbbá nemzetközi és nem kormányzati szervezetek képviselőivel. Megbeszélései során a kisebbségeket, főként a romákat sújtó intolerancia és rasszizmus elleni küzdelemről volt szó.
A Strasbourgból érkezett közlemény szerint különös aggodalomra ad okot a nyilvános romaellenes gyűlöletbeszéd bizonyos közszereplők részéről, valamint az, hogy hiányzik az ilyen megnyilvánulások erőteljes elítélése, illetve hatásos intézkedések megtétele a hasonló esetek előfordulásának megakadályozása érdekében.
Hammarberg arra kérte az összes párt vezetőjét, hogy biztosítsák: nem hangzanak majd el idegengyűlölő vagy romaellenes kijelentések a következő választási kampány során.
Az ET emberi jogi biztosa – áll a közleményben – arra bátorította a magyar hatóságokat, hogy hozzanak sürgős intézkedéseket a kisebbségekhez tartozók emberi jogainak megvédése érdekében, és a jogszabályokat, illetve a jogalkalmazást hozzák összhangba az emberi jogok európai egyezségokmányával, illetve az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlatával. Külön felhívta a figyelmet annak fontosságára, hogy legyen büntetendő a rasszista csoportok létrehozása, illetve az ilyen csoportok tevékenységében való részvétel.
Hammarberg szerint jobban meg kell ismertetni a közvéleménnyel az olyan kisebbségek helyzetét, amelyek szisztematikus diszkrimináció vagy intolerancia elszenvedői. A közlemény ezek közt a romák mellett a zsidókat és a melegeket említi.
A biztos megállapította, hogy az eddigi erőfeszítések ellenére de facto még ma is létezik szegregáció az oktatás területén. Felhívta a figyelmet arra, hogy ennek felszámolása mellett javítani kell a roma lakosság életkörülményeit is. Támogatni kell a szociális lakhatást, és el kell kerülni a kilakoltatást.