Külföld

Előveszik a baszkokat Spanyolországban

admin
admin

2009. 10. 14. 11:05

Baszk politikai vezetőket tartóztattak le Spanyolországban. A függetlenségi mozgalmak vezetői kapcsolatban lehettek az ETA terrorszervezettel.

A betiltott baszk szeparatista mozgalom egyik politikai szárnyának legalább öt magas rangú vezetőjét tartóztatták le tegnap a spanyol hatóságok. Arnaldo Otegi, a Batasuna párt korábbi vezetője is a letartóztatottak között van, aki már több terrorizmussal kapcsolatba hozható cselekmény miatt ült börtönben.

A Batasuna pártot még 2003-ban tiltották be, miután, feltételezések szerint, kapcsolatban állt a fegyveres ETA-val, mely szervezet függetlenségi törekvései több mint 820 halálos áldozatot követeltek – írja az Independent.

Miután egyes információk szerint az év eleje óta újra aktiválta magát a csoport, és az ETA utasítására megpróbálták újraszervezni a pártot, megkezdődtek a letartóztatások a Legfelsőbb Bíróság határozata alapján. Az AFP, bírósági forrásokra hivatkozva, úgy tudja, hogy Rafael Diez Usabiagát, a baszk függetlenségi mozgalom jól ismert alakját is őrizetbe vették tegnap.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.