Külföld

Totális háború a román kormányban

admin
admin

2009. 09. 29. 15:01

Totális háborúvá fajult a román bal-jobb nagykoalíció két pártja közötti ellentét: a demokrata-liberális miniszterelnök bejelentette, hogy meneszteni kívánja tisztségéből a szociáldemokrata belügyminisztert. A szociáldemokraták a koalícióból való kilépéssel fenyegetnek.

Emil Boc kormányfő a koalíciós pártok vezetőségének egyeztetését követően elmondta: Dan Nica belügyminisztert a közbiztonság hiánya, illetve a PDL-t (Demokrata-Liberális Párt) választási csalás gyanújába keverő hétvégi kijelentése miatt kívánja eltávolítani a belügyminisztérium éléről – írja a Krónika című erdélyi napilap. Nica még pénteken beszélt arról, hogy tudomása szerint az elnökválasztás kitűzött napjára, november 22-ére már jó előre kibérelték az összes autóbuszt, hogy ezzel biztosítsák a szimpatizánsok szállítását a szavazóhelyiségekbe.

Patthelyzet állt elő

Emil Boc közölte: felszólította a PSD-t (Szociáldemokrata Párt), hogy 24 órán belül nevezzen meg új belügyminisztert. Nica menesztésének konkrét indokaként azt hozta fel, az elmúlt egy évben jelentősen csökkent a közbiztonság, nőtt az utcai bűncselekmények száma, és megjelentek olyan, eddig jórészt ismeretlen bűncselekmények, mint a fegyveres rablás. A választási csalásra vonatkozó kijelentés kapcsán elmondta, ellenőrizte a buszbérlésre vonatkozó információkat, azok pedig hamisnak bizonyultak.

Leszögezte: mivel a kijelentés kétségbe vonta az elnökválasztás törvényességét, azon választásét, amelyet egyébként épp a belügyi tárcának kell megszerveznie, a belügyminiszter nem tehet ilyen kijelentéseket. Kijelentette: amennyiben a PSD nem jelöl új minisztert 24 órán belül, ügyvivő belügyminisztert nevez ki.

Az érintett, Dan Nica szerint az ellene indított támadás veszélyes válságba taszítja Romániát, amely a gazdasági válsággal együtt súlyos következményekkel járhat, amelyekért a felelősség Băsescu államfőt és Emil Bocot terheli. A PSD kijelentette, hogy ha Boc ragaszkodik Nica leváltásához, a PSD kilép a kormányból. Traian Băsescu államfő arra intette a két pártot, hogy higgadjanak le, és készségét fejezte ki a közvetítésre.

Variációk nagykoalícióra

A Krónika publicistája a román és a német nagykoalíció különbségeire hívja fel a figyelmet. A PDL és PSD frigyéből származó szörnyszülött a lehető legnagyobb jóindulattal sem tekinthető „reformbébinek”: a Boc-kormány minden energiáját a két különböző ideológiájú nagypárt közötti nézeteltérések elsimítása, a vaktában végrehajtott spórolások kötötték le – véli a szerző.

Ne tévesszen meg senkit, hogy Németországban négy évig kibírta a romániaihoz hasonló felállású bal-jobb nagykoalíció, a bukarestiekkel ellentétben ugyanis a berlini politikusok előbbre valónak tartják hazájuk polgárainak gyarapodását saját politikai érdekeiknél, amire bizonyíték többek között, hogy az országot is drasztikusan sújtó recesszió ellenére a német gazdaság jelenleg jobb állapotban van, mint azt sokan előre jelezték – vonja le a tanulságot.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.