Nagyvilág

Erősítést kérnek Afganisztánba

Az Afganisztánban szolgáló nemzetközi erők amerikai főparancsnoka titokban Európában járt, hogy személyesen adja át csapaterősítési kérelmét az amerikai vezérkari főnöknek és a NATO katonai főparancsnokának.

Sajtóértesülések szerint Stanley McChrystal tábornok pénteken Németországban, a ramsteini légitámaszponton találkozott Mike Mullen tengernaggyal, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökével és James Stavridis tengernaggyal, a NATO főparancsnokával (SACEUR), egyben az Egyesült Államok Európában állomásozó fegyveres erőinek főparancsnokával.
Tadd Sholtis alezredes, McChrystal szóvivője annyit mondott, hogy a megbeszélés végén Mullen és Stavridis tengernagy kapott egy másolatot a régóta várt csapaterősítési kérelemről.

Az előre be nem jelentett európai látogatás rövid volt, McChrystal tábornok szombaton már vissza is tért Afganisztánba.

Augusztusban elkészült helyzetjelentésében McChrystal azt írta, hogy kudarccal végződhet az afganisztáni küldetés, ha nem növelik a csapatok létszámát. A januári 32 ezer helyett jelenleg 62 ezer katonát állomásoztat Afganisztánban az Egyesült Államok, s a tervek szerint ez a létszám 68 ezerre emelkedik az év végére. Emellett közel 38 ezer katonával vannak jelen más országok, jobbára NATO-tagállamok az ázsiai országban.

Hivatalosan nem közölték, hogy McChrystal mekkora erősítést tart szükségesnek, de amerikai védelmi minisztériumi és kongresszusi tisztviselők nyilatkozataiból úgy tűnik, hogy további mintegy 30 ezer katonát kér a tábornok. A The Wall Street Journal című újság szombaton azt írta, hogy a tábornok a hétvégén hivatalosan 40 ezer fős csapaterősítésre tesz javaslatot a Pentagonnak.

Barack Obama amerikai elnök önmagát úgy jellemezte, mint az újabb csapaterősítési kérelem “szkeptikus hallgatósága”. Az ABC televíziónak múlt vasárnap adott interjúban azt mondta, hogy megvárja az afganisztáni stratégia felülvizsgálatának eredményeit, mielőtt döntést hozna arról, hogy küldjenek-e még több katonát Afganisztánba. Úgy tudni, hogy az amerikai kormányzat megosztott a kérdésben. Joe Biden alelnök hajlik arra, hogy a csapatok erősítése helyett inkább csökkentsék a létszámot.

A legfrissebb, pénteken közzétett közvélemény-kutatási adatok arról tanúskodnak, hogy csökken az afganisztáni háború támogatottsága az Egyesült Államokban. A megkérdezett amerikaiak 50 százaléka ellenzi a csapaterősítést, 41 százalék viszont támogatja. Obama kijelentette, hogy megérti a közvélemény aggodalmait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik