Nagyvilág

Az oroszoknak kell az atomfegyver

Az orosz felnőtt lakosság 54 százaléka ellenzi a nukleáris leszerelést - derült ki egy országos közvélemény-kutatás eredményeiből.

A Nyezaviszimaja Gazeta című orosz lap által idézett felmérésből az is kitűnik, hogy a megkérdezettek az ország biztonságát csak akkor látják szilárdnak, ha modern és egyre nagyobb nukleáris fegyverarzenál áll rendelkezésre, amellyel a Kreml sakkban tudja tartani a világot – írja a globusz.net.

Az ellenvéleményt mindössze 16 százalék képviseli, akik úgy vélik: gazdasági okokból is vissza kell vágni – de nem teljesen felszámolni – az atomfegyvereket, és mindössze 4 százalék az, aki békésebbnek látná a világot, ha abban nem lennének nukleáris fegyverek.

A lap megszólaltatta Alekszandr Haramcsihint, a Politikai és Katonai Elemzések Intézetének igazgatóját, aki kijelentette: az oroszok többsége rendkívül konzervatív, tudatukban az atomfegyver és a biztonság elszakíthatatlanul összekapcsolódik. Nekik fogalmuk sincs arról, hogy a Kreml már többször csökkentette a szóban forgó eszközök számát. Vlagyimir Putyin elnöksége idején mind a robbanófejek, mind pedig a rakétakilövő állások számát nagyjából felére csökkentették. A pontos számot a szakértő szerint persze nehéz megbecsülni, mert a folyamat nem állt le, a csökkentés ma is folyik.

Az oroszok furcsa harciasságának – jegyzi meg Haramcsihin – persze van némi alapja. Ugyanis technológiailag az orosz hadsereg rendkívül elmaradt a modern kor lehetőségeitől, gyenge; jóformán csak atomarzenálja képvisel csúcstechnológiát. Barack Obama amerikai elnök könnyen kérhet és ajánlhat fel nukleáris fegyverzetcsökkentést, hisz hagyományos fegyverei élvonalbeliek, s már azok elegendőek a nemzetbiztonság garantálására.

Különösen fontos erre figyelni egy olyan korban, amikor felgyorsult az atomfegyverrel bíró országok körének bővülése – jegyzi meg Haramcsihin. Ha Iránnak sikerül létrehoznia atombombáját, akkor nagyon rövid időn belül – saját biztonságának garantálása okán – Egyiptom és Szaúd-Arábia is megépíti saját fegyverét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik