Külföld

Rasszista akciókkal nyomul a német szélsőjobb

admin
admin

2009. 09. 23. 14:41

Agresszív, rasszista akciókkal kampányol Németországban a szélsőjobb.

Rasszista, mindenekelőtt idegenellenes akciókkal igyekszik támogatottságát növelni a választások előtt a szélsőjobboldali Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD).

Fenyegető levelek

Szerdai értesülések szerint a neonácinak bélyegzett párt felhagyott eddigi, némileg visszafogottabbnak tartott kampányával és az elmúlt hetekben több idegenellenes cselekedettel hallatott magáról.

Így Berlinben hecckampányt indított egy szenátusi, a Zöldek pártjában helyet foglaló, török származású politikus ellen, majd több mint 30, bevándorlói háttérrel rendelkező, fővárosi politikusnak küldött fenyegető, a szóban forgó személyeket az ország elhagyására felszólító levelet. A szélsőjobboldali párt sürgette azt is, hogy a külföldieket rekesszék ki a német társadalombiztosítási rendszerből. Az NPD berlini pártszervezetének vezetője ellen uszítás vádjával vizsgálatot indítottak.

Agresszívabbakká váltak

Szakértők szerint mindez azt jelzi, hogy az NPD a korábbi hónapok – úgymond – “polgárosodási” stratégiája helyett az elmúlt hetekben egy jóval agresszívabb kampányba kezdett. A szélsőjobboldali párt már a múlt hónap végén rendezett tartományi választások előtt idegenellenes akciókkal próbálta szavazóinak számát növelni és ez elsősorban Türingiában sikerült is neki.

Szászországban ugyanakkor kevésbé, bár ismét bejutott a drezdai parlamentbe. Több keleti kisvárost illetve falvat a párt idegenellenes plakátokkal árasztott el, így mindenekelőtt a német-lengyel határon fekvő Görlitz városát, amelynek lakói válaszul NPD-ellenes kampányba kezdtek.

Mindez azonban a pártot egyáltalán nem zavarta, célja ugyanis – mint a szakértők fogalmaztak – a figyelemfelkeltés. Számára az igazi tétet a vasárnapi országos parlamenti választásokon való, legkevesebb 0,5 százalékos szavazatküszöb elérése jelenti, a törvény szerint ez szükséges ugyanis ahhoz, hogy kampánykiadásainak egy részét a szövetségi költségvetésből visszatérítsék. Ezért egy olyan párt esetében, amely az elmúlt években számos pénzügyi botrányon ment keresztül és az anyagi csőd szélén áll, ilyen körülmények között minden egyes szavazat ténylegesen “aranyat” ér.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

NEW YORK, NY - DECEMBER 09: People carry signs addressing the issue of sexual harassment at a #MeToo rally outside of Trump International Hotel on December 9, 2017 in New York City.   Stephanie Keith/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.