Külföld

Az évtized pere kezdődik Párizsban

admin
admin

2009. 09. 21. 11:48

Megfigyelők már előzetesen az évtized franciaországi perének minősítették azt a bírósági eljárást, amely hétfőn kezdődik a párizsi büntetőbíróságon: a rágalmazási ügyben Dominique de Villepin volt kormányfőt többek között azzal vádolják, hogy megpróbálta manipulálni az ügyészséget egy pénzmosási ügyben, Nicolas Sarkozy jelenlegi államfő lejáratásának céljából.

A „Clearstream-ügy” középpontjában egy 2003-ban összeállított, utóbb hamisítványnak bizonyult lista áll, amely több mint nyolcszáz közéleti személyt, jobb- és baloldali politikusok mellett a gazdasági élet legfőbb szereplőit keverte pénzmosás gyanújába.

Ha bűnösnek találják, Dominique de Villepin akár öt év börtönt is kaphat, valamint 45 ezer eurós pénbírságra ítélhetik – írja a BBC. A per négy hétig húzódhat, ítélethirdetésre azonban csak jóval később kerülhet sor.

Az ügyből a 2007-es elnökválasztás előtt lett politikai botrány, miután az elnökjelöltségre pályázó Sarkozy tudomást szerzett arról, hogy a hamisítvány ügyében az időközben kormányfővé előlépett Villepin – még külügyminiszterként – titkos nyomozást rendelt el az ő tájékoztatása nélkül. Sarkozy ezt követően nyilvánosan meggyanúsította saját miniszterelnökét.

“Henteskampón végzi, aki ezt az egészet kitalálta” – hangoztatta állítólag politikai körökben Sarkozy. Feljelentése alapján az ügyészség azt feltételezi, hogy Villepin részt vett a jelenlegi államfő lejáratására megtervezett manipulációban, megvádolva több száz más közéleti személyt is azzal, hogy a luxembourgi Clearstream pénzintézeten keresztül mostak tisztára a francia fregattok 1991-es tajvani eladásából származó pénzeket. Az ügy azt követően robbant ki, hogy annak idején az ügyészség megállapította a pénzmosásba kevert személyekről szóló lista hamisságát, és egy tanú azt állította, hogy Dominique de Villepintől, illetve az akkori elnöktől, Jaques Chiractól kapott utasítást a lista átadására – írja a lap.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.