Nagyvilág

Szét akarták verni a melegeket

10 ezer szélsőséges akarta szétverni a 2 ezer meleg felvonulását Belgrádban.

Csatatérré akarták változtatni Belgrád központját a vasárnapra tervezett, de egy nappal előbb lemondott melegfelvonulás ellenzői – jelentette belügyi forrásokra hivatkozva a Politika című újság.

A lap a belügyminisztérium munkacsoportjának szombat éjfélkor véget ért tanácskozásáról beszámolva közölte, hogy a szakemberek számításai szerint pár száz, de legfeljebb 2 ezer ember vett volna részt a Meleg Büszkeség Napjához kötődő rendezvényen, míg az ellenük tüntetők, őket bántalmazni akarók száma 10 ezerre tehető.

A kiszivárogtatott, nem hivatalos értesülés szerint a támadók között lett volna a Crvena Zvezda, a Partizan Beograd és a Rada futballcsapat mintegy 4000 drukkere. Őket az utóbbi néhány meccsen a szurkolói klubok vezetői tüzelték fel, mondván, hogy ne lássák többé a stadionok nekik fenntartott szektoraiban azokat, akik nem lesznek ott a melegek, leszbikusok és transzvesztiták felvonulásának szétverésén.

A biztonsági szolgálatok azt is megtudták, hogy a futballszurkolók magas hőfokon égő fáklyákkal, tűzijátékhoz használt rakétákkal fegyverkeznek fel, s azokkal akarják megtámadni a menetet, valamint az azt biztosító rendőröket. A szervezkedést egy olyan drukkercsoport vezette, amelyet rendőrségi források szerint szoros szálak fűznek egy kábítószer-terjesztői hálózathoz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik