Nagyvilág

Német miniszterek csatája az atomerőművekről

Az atomenergia használatának, illetve az atomerőművek alkalmazásának jövőjéről csapott össze a német kormány két minisztere és az ügy hirtelen "forró" kampánytémává vált.

Másfél héttel az országos parlamenti választások előtt vált ismertté, hogy a konzervatív Anette Schavan kutatásügyi miniszter – Merkel kancellárral egyetértve – több mint 100 kutatót bízott meg annak vizsgálatával, hogy mi legyen az atomenergia, illetve az atomerőművek sorsa.

A megbízás kiterjedt annak feltérképezésére is, hogy a gorlebeni nukleáris hulladéktároló mellett – vagy helyett – hol lenne még célszerű hasonló tárolókat létesíteni. A Financial Times Deutschland értesülése szerint a megbízott kutatók többsége az atomenergia folytatódó alkalmazása, sőt új atomerőművek építése mellett foglalt állást. Az újság megtudta: a CDU-s miniszter asszony úgy döntött, hogy a tanulmányban szereplő információk “kényessége” miatt a jelentésben foglaltakat csak a választások után hozzák nyilvánosságra.

Az atomerőművek jövője ugyanis régóta vita a két nagykoalíciós partner, azaz a konzervatívok és a szociáldemokraták között. A CDU/CSU azt vallja, hogy Németország nem mondhat le az atomenergia használatáról és a korábbi koalíciós megállapodás ellenére sem zárhatja be atomerőműveit.

A szociáldemokraták ezzel szemben azon az állásponton vannak, hogy az atomenergia helyett más erőforrásokra van szükség és 2020-ig fokozatosan az összes atomerőművet ki kell vonni a forgalomból.

Rendkívül élesen bírálta a kutatásügyi minisztert egy csütörtöki nyilatkozatban a szociáldemokrata környezetvédelmi miniszter. Sigmar Gabriel tájékoztatást követelt a jelentésben foglaltakról, illetve a konzervatív uniópártok ezzel kapcsolatos terveiről.

Meggyőződésének adott hangot, hogy az atomenergia és az atomerőművek a CDU/CSU terveiben jóval nagyobb szerepet kapnak, mint azt a konzervatív pártok a nyilvánosság előtt eddig állították. Hevesen támadta a miniszter Angela Merkel kancellárt is, utalva arra: a szociáldemokrata riválisával, Frank-Walter Steinmeier kancellárjelölttel a közelmúltban folytatott televíziós vitájában Merkel az atomerőműveket egyfajta áthidaló technológia részeként említette, ugyanakkor megbízást adott a szóban forgó tanulmány elkészítésére. Mindez azt jelenti, hogy a konzervatívok az atomenergiával hosszú időre számolnak – következtetett a környezetvédelmi miniszter.

A legfrissebb felmérések szerint a németek többsége nem tartja biztonságosnak a reaktorokat és azok mielőbbi bezárása mellett van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik