Nagyvilág

Két év börtön illegális örökbefogadásért

Két év börtönre ítéltek Egyiptomban két keresztény amerikai-egyiptomi házaspárt csütörtökön egy illegális örökbefogadásért indított, nagy figyelmet keltő ügyben.

A bíró fejenként 100 ezer egyiptomi font (mintegy 18 ezer euró) pénzbüntetést is kiszabott a négy vádlottra.

A vád szerint gyerekeket akartak örökbe fogadni Egyiptomban, ahol egy árvaház jelentős összegért hamis dokumentumokat állított ki a gyerekekről, mintha azok a házaspárok családjában születtek volna.

Két amerikai állampolgárról és egyiptomi születésű házastársáról van szó. Egy harmadik párt, akik az eljárás elől elmenekültek az arab országból, távollétükben ítéltek két év börtönre. További hét egyiptomi személyt is elítéltek az ügyben, köztük azt az orvost, aki a hamis születési bizonyítványokat kiállította számukra. Az amerikaiak egyik ügyvédje azt mondta, hogy fellebbezni szándékoznak az ítélet ellen.

Az ügy miatt felháborodásának adott hangot az egyiptomi keresztény kisebbség néhány aktivistája. Panaszaik szerint az iszlám jogszokások tiltják Egyiptomban az örökbefogadást, s mivel írott törvény nem szabályozza annak jogi eljárását, a keresztények helyzete teljesen rendezetlen ezen a téren, miközben tudható, hogy van illegális gyerekkereskedelem a legnépesebb arab országban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik