Nagyvilág

Balázs szavai kiverték a biztosítékot

A magyar külügyminiszter lapinterjúján kiakadtak a szlovákok. Balázs ugyanis azt mondta, "európai modorra" kellene tanítanunk Szlovákiát és a nyelvtörvényben egy kis bosszú is szerepet játszik. A szlovákok bekérették a pozsonyi magyar nagykövetet.

Balázs szavai

Az interjú lényegét itt elolvashatja!

Bekérették a pozsonyi magyar nagykövetet csütörtökön délután a szlovák külügyminisztériumba, hogy tolmácsolják neki a Szlovák Köztársaság felháborodását a magyar külügyminiszterrel készült, s a müncheni Süddeutsche Zeitungban megjelent interjúban olvasható kijelentések miatt – közölte Peter Stano, a szlovák külügyminisztérium szóvivője.

Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter személyesen is csalódott a magyar külügyminiszter kijelentései miatt. “A Szlovák Köztársaság külügyminisztériuma számára Balázs kijelentései Szlovákiáról, mint fiatalabb testvérről, akit európai modorra kell tanítani, illetve a Szlovák Köztársaság Ceausescu rendszeréhez való hasonlítása, elfogadhatatlanok” – jelentette ki a szóvivő.

Pozsony számára a magyar miniszter kijelentéseinek indítékai “érthetetlenek”, különösen azután, hogy a múlt héten Szécsényben a szlovák és a magyar kormányfő közös tervet fogadott el a kölcsönös kapcsolatok nyugtatására és értelmessé tételére, valamint azután, hogy az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa látogatást tett Budapesten és Pozsonyban, s a felek elfogadták a nyelvtörvény módosításával kapcsolatos ajánlásait.

A szlovák külügyminisztérium nem tartja helyesnek, hogy “Magyarország képviselői európai uniós és NATO-beli partnereiknek és szövetségeseiknek leckét adjanak viselkedésből”. Ugyanakkor azt kéri, hogy a felek arra összpontosítsák figyelmüket, amit tőlük a két ország lakossága, az EU és partnereik elvárnak – olvasható a szlovák külügyminisztérium közleményében.

kemény mondatok

A fiatal nemzetnek számító Szlovákia “természetes érzékenységét” firtató kérdésre Balázs Péter azt mondta: ami Szlovákiában a nyelvtörvénnyel történik, az a Ceausescu alatti Romániára emlékeztet. A Ceausescu-rezsim a nyelvhasználat mesterséges egységesítését hajtotta végre. “Magyarország Szlovákia idősebb testvére. De a kisebb testvért európai modorra is tanítanunk kell” – jelentette ki a miniszter.

“A mai kisebbség a tegnapi többség” – fogalmazott a miniszter, emlékeztetve, hogy Szlovákia egykor Magyarország része volt. Ennek kapcsán úgy vélekedett, hogy a nyelvtörvényben “egy kis bosszú is szerepet játszik”. Elmondta azt is, hogy a XIX. században elődeink a vegyesen lakott területeken magyarosítást hajtottak végre. “Most ezért fizetünk”.

“Meg tudom érteni a szlovákokat. Most végre – 1993 óta – van egy önálló államuk. Végre önállósággal és saját területtel rendelkeznek. Azután jön az Európai Unió a schengeni megállapodással, és elveszi tőlük a szép, új határokat. Szegény szlovákok már megint nem vonhatják fel többé zászlójukat egyenruhában az országhatáron”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik