Nagyvilág

Václav Klaus szerint hazánk terjeszkedni akar

Václav Klaus érti Pozsony álláspontját a mostani szlovák-magyar vitában, és elutasítja a második világháború utáni európai rend bármiféle megváltoztatását. Úgy látja, hogy Magyarország hosszú távon ki akarja terjeszteni területét.

“Érzékelem a Szlovákiában keletkezett feszültséget. Érzékelem Magyarország bizonyos, hosszú távú terjeszkedési ambícióit. Ilyen szempontból értem a szlovák álláspontot” – nyilatkozta pénteken a prágai közszolgálati televízió szerint a cseh államfő a lengyelországi Sopotban, ahol részt vesz a visegrádi négyek köztársasági elnökeinek csúcstalálkozóján.
Klaus kijelentette: a plenáris ülésen a magyar-szlovák viszonyról nem volt szó, de a kulisszák mögött, a folyosókon természetesen beszédtéma.

Szlovákia viselkedését a vitában Klaus nem volt hajlandó értékelni, minősíteni. Újságírók előtt csak annyit mondott, hogy bizonyára Pozsony is követett el hibákat. “Nem szeretném értékelni azokat a szavakat és mondatokat, amelyek az új nyelvtörvényben vannak. Értem azonban, hogy (a jogszabály) miért volt szükséges. Nem védem az összes megfogalmazást, és úgy gondolom, hogy van mit javítani ezen a téren” – fejtette ki a szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatos véleményét a cseh államfő.

A Magyarország és Szlovákia közötti feszült viszonnyal kapcsolatban Klaus egyoldalú nyomásgyakorlásról beszélt, amellyel szemben a másik fél védekezni kényszerül, miközben “itt-ott hibákat is vét”. A cseh államfő nem pontosította, hogy melyik államra gondolt. “Lehetetlen a történelem átírása, nem lehet olyan radikális lépéseket tenni, amelyek megváltoztatnák az első és a második világháború után Európában kialakult rendet” – zárta eszmefuttatását a cseh államfő.
A szlovák államfő – cseh és szlovák újságíróknak nyilatkozva – arról beszélt, hogy a viták ellenére még Sopotban szeretne külön megbeszélést folytatni Sólyom Lászlóval.

“Ivan Gasparovicnak meggyőződése, hogy szükség van a szlovák-magyar párbeszédre, ezért még egyszer megpróbálja megszólítani a magyar államfőt, hogy még itt, Lengyelországban találkozzanak” – nyilatkozta újságíróknak Marek Trubac, az elnök szóvivője. Gasparovic személyesen azt mondta: lenne mit megvitatni Sólyommal, hiszen a bizonyos kérdésekben kölcsönös megértésre és kompromisszumra van szükség. Szerinte nem lehet a találkozó elől állandóan kitérni, mert “az csak növeli a bizonytalanságot és rontja a helyzetet”.

A szlovák elnök kijelentette: a Sólyommal való esetleges találkozón szeretne konszenzust keresni a kisebbségi kérdésekben is. “Ez olyan probléma, amely megértést igényel mindkét oldalról. Azt, hogy maradjunk a valóság talaján. Ezt a magyar fél néha nem akarja megérteni, és úgy beszél Schengenről, mint valami abszolút módon szabad térről” – húzta alá Gasparovic. Hangsúlyozta: a schengeni övezetben bizonyos értelemben eltörölték a politikai határokat, de a földrajzi határokat nem. “Azok megmaradtak, s ezen a téren szükség van a kölcsönös tiszteletre” – húzta alá a szlovák államfő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik