Nagyvilág

Felrobbantották a WTC-t?

Nyolc éve az al-Kaida összehangolt terrortámadást hajtott végre a Világkereskedelmi Központ épületegyüttesének két tornya ellen. A támadásról, annak előkészítéséről és következményeiről a mai napig rengeteg szóbeszéd terjed.

A világkereskedelmi tornyok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett akció kapcsán számos feltételezés született a Bush-adminisztráció és a terroristák érdekazonosságairól. Ezen teóriák szerint az amerikai kormány tagjai vagy a hivatalos adminisztrációhoz közeli emberek aktívan részt vettek a támadássorozat kitervelésében és végrehajtásában.

Irányított robbantás

A leghíresebb elmélet szerint a tornyok nem a nekik vezetett repülőgépek által okozott robbanás miatt dőltek össze, hanem az épület statikailag kiemelten fontos szerkezeti részein előre elhelyezett robbanószerkezetek rombolták le azokat. A konspirációs elmélet hívei szerint a repülőgép becsapódása után keletkezett tűz nem lehetett elég magas hőmérsékletű ahhoz, hogy megolvassza az épület rendkívül masszív vasszerkezetét.

A robbantás azonban mindenképpen nyomot hagyott volna maga után, már csak az oszlopok átvágását biztosító rézrepeszek formájában is. Az amerikai Szabványügyi és Technológiai Intézet kutatása továbbá kimutatta, hogy az épület vázát alkotó oszlopoknak nem kellett megolvadniuk ahhoz, hogy az egész szerkezeti váz összeroskadjon. Elég, ha a tartóoszlopok meglágyulnak, és nem tudják tovább tartani az épület vertikálisan rájuk nehezedő tömegét.



Rakétatámadás a Pentagon ellen

Nagy népszerűségnek örvend az a feltételezés is, mely szerint a Pentagon épületét rakétatámadás érte, nem pedig az American Airlines 77-es járata csapódott bele. A szkeptikusok arra hivatkoztak, hogy a védelmi minisztérium épületén ütött lyuk túlságosan kicsi volt ahhoz, hogy azt egy nagy személyszállító repülő üthette volna.

A popularmechanics.com oldalon megjelent, kísérletekkel alátámasztott szakértői elemzés szerint azonban a repülő ütközéskor nem hagy maga után meghatározható körvonalat. Amikor a gép az épületbe csapódott, egyik szárnya a földnek ütközött és letört, a másikat pedig a Pentagon támasztóoszlopai szakították le. A terrortámadás tényét igazolja továbbá az is, hogy a 77-es járat pilótafülkéjének darabjait, utasainak maradványait is megtalálták a romok között, ezeket később DNS-vizsgálatok is igazolták.

Vadászgép vagy mártírhalál?

Az egyetlen járatról, amely nem érte el a terroristák által kijelölt célpontot, a Fehér Házat, az a hír járja, hogy az amerikai légierő egyik gépe lőtte le. A hivatalos verzió alapján az American Airlines 93-as járatának utasai közül sokaknak sikerült telefonon felvenni a kapcsolatot szeretteikkel, ismerőseikkel és hamar értesültek a nem sokkal korábban eltérített repülőgépek sorsáról. Az utasok fellázadtak és ostromolni kezdték a pilótafülkét. Ennek hatására a terroristák a kudarctól tartva húsz percre végső céljuktól halálos zuhanásba vezették a gépet. Ezt igazolják a pilótafülkében vitatkozó terroristák rögzített párbeszédei és a repülőről intézett telefonhívások felvételei is.

Többen kevesellték a zsidó származású vagy izraeli áldozatok számát, ahhoz képest, ahányan általában a Világkereskedelmi Központ épületében dolgoztak. A Jerusalem Post és a libanoni Hezbollah által működtetett Al-Manar televízió értesülései szerint 4000 izraeli állampolgár élt a környéken. Később azonban ezeket a híreket cáfolták. A World Trade Center elleni támadásban meghalt 2993 embernek legalább tíz százaléka, 270 áldozat volt biztosan, további száz pedig a neve alapján lehetett zsidó származású.

A 2001. szeptember 11-én végrehajtott összehangolt terrortámadások hivatalosan is megnyitották a XXI. századot. A hosszú évekig tervezett akció elérte a célját. Bizonyította az Egyesült Államok sebezhetőségét, és tervezőinek nevét örökre beírta a történelembe. A biztonság fogalma az egész világon új értelmet kapott, a radikális iszlám világ és a Nyugat közötti harc pedig új szintre lépett. A támadások 2993 áldozatára emlékezik a világ szeptember 11-én.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik