Külföld

Botrányt kavart a Malina-ügy új orvosi jelentése

admin
admin

2009. 09. 10. 08:54

Több, a dokumentumot állítólag aláíró szakértő is elhatárolódott attól a jelentéstől, amelyet a pozsonyi Komensky Egyetem orvosi karának dékánja készített a Malina Hedvig-ügyben - írta csütörtökön a Sme és az Új Szó című szlovákiai napilap.

A szlovákiai főügyészség megrendelésére készült új orvosi szakvélemény azt állítja, hogy a 2006 augusztusában Nyitrán megvert diáklány ajaksérülése és a combjain észlelt kék foltok nem a támadás napján, hanem korábban keletkeztek, illetve hogy a diáklánynak más sérülése nem volt. Peter Labas, a dékán jelentése végén 12 orvost sorolt fel, azt állítván, hogy konzultált velük a jelentés készítése során. Ezeknek az orvosoknak az aláírása azonban nem szerepel a dokumentumban, s most többen közülük nyíltan elhatárolódtak a jelentéstől.

Két szakértő azt állítja, hogy nem is látta a jelentést. Viera Korínková pszichiáter az Új Szónak azt mondta, nem tudta, hogy szerepel az állítólagos szakértők névsorában, Peter Labas egyáltalán nem konzultált vele Malina Hedvig állapotáról. “Tiltakoztam a nevemmel való visszaélés ellen, és kértem, hogy azonnal húzzon ki a névsorból” – mondta Korínková.

Peter Stanko egyetemi docens sem ért egyet a jelentés azon részével, amelyben Labas professzor rá hivatkozik. Szerinte a jelentés fogászati részét félreértelmezték, szó sincs arról, hogy Malina Hedvig önmaga, készakarva harapta volna meg az ajkát. A jelentés erre vonatkozó részét, amely rá hivatkozik, nem ő fogalmazta, és nem is látta. Ha megmutatják neki, kérte volna a pontosítást – mondta.

Labas szerint viszont minden rendben van. A professzor tagadta, hogy Korínková ne tudta volna, milyen ügyben kérte korábban a véleményét. Szerinte Malina Hedvig ügyvédjének a hibája, hogy a legfrissebb jelentést összeállító szakértők nem rendelkeztek pontos adatokkal. „Megtagadta az egészségügyi dokumentáció nyilvánosságra hozatalát, így csak abból indulhattunk ki, amit tudtunk” – mondta. Roman Kvasnica, a lány védőügyvédje visszautasította ezt az állítást.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.