Nagyvilág

Orvosok segédkeztek a CIA kínzásainál?

Amerikai orvosi jogvédő csoport szerint az egészségügyi szakértőknek központi szerepük volt a CIA által elkövetett kínzásokban.

A Physicians for Human Rights (Orvosok az Emberi Jogokért – PHR) nevű szervezet azt követően mutatta be hatoldalas állásfoglalását, hogy a múlt héten közzétettek egy belső CIA-jelentést, amelyből megdöbbentő részletekre derült fény, többek közt a hírhedt vízbefojtásos vallatási technikáról.
“A kormány alkalmazásában álló orvosok és pszichológusok részt vettek a fájdalmas kihallgatási technikák kifejlesztésében és felügyeletében” – fogalmazott a PHR jelentése.

A vallatást végzők állítólag vallatási technikák széles skáláját vetették be a vélt al-Kaida tagok ellen. A fizikai fenyegetés mellett megtévesztően elhitették a fogva tartottakkal, hogy kivégzésre viszik őket, a hírhedt fullasztási technikával pedig addig kínozták a foglyokat, míg azok el nem vesztették eszméletüket.

A PHR külön vizsgálatot sürget az érintettekkel szemben, s közli: ha egyes szakmabeliek megsértették az etikai szabályokat, vagy a törvényeket, akkor ellenük jogi eljárást kell indítani, illetve meg kell fosztani őket működési engedélyüktől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik