Nagyvilág

Felháborodtak a németek a Twitter “mohóságán”

Riadalmat, sőt felháborodást váltott ki német politikai körökben, hogy a Twitter internetes szolgáltatás már jóval az urnazárás előtt előrejelzéseket közölt az elmúlt hétvégi tartományi parlamenti választások eredményéről.

A történtek pontos krónikája: a Twitteren már másfél órával a vasárnap kora esti urnazárás előtt megjelentek az első előrejelzések az eredményére vonatkozóan, ami a választási törvény alapján – a még határozatlan választók lehetséges befolyásolása címén – tilos. A törvény megszegése 50 ezer euróig terjedő pénzbüntetéssel sújtható, és Szászországban, illetve a Saar-vidéken már meg is indult a nyomozás.
A forrás egyelőre nem ismert, de mivel a kora délután jelzett számok megegyeztek az ARD és a ZDF közszolgálati televíziók – az urnazárást követő – már megengedett becsléseivel, a hatóságok azt feltételezik: az adatok hivatalos választáskutatóktól származhatnak.

A felháborodás ezt követően magasra csapott és volt aki felvetette a három tartományban tartott törvényhozási szavazás érvénytelenítésének szükségességét. Aggodalmának adott hangot Norbert Lammert, a Bundestag elnöke is, emlékeztetve arra, hogy a közelmúltban tartott államfő-választás idején is történt hasonló “kisiklás”. Egyesek szerint az újraválasztott Horst Köhler elnök még az eredmény nyilvánosságra hozatala előtt úgy térhetett vissza a parlamentbe, hogy a Twitter “élelmessége” nyomán már előre megsúgták neki diadalát.

A küszöbön álló országos parlamenti választások miatt sokan most riadót fújtak. Pártállástól függetlenül politikusok felvetették azt is, hogy be kéne tiltani az exit pollnak – azaz szavazatuk leadása után a választási helyiségeket elhagyók megkérdezésének – minden formáját, a szövetségi választási iroda vezetője ezt azonban elutasította. A különböző választáskutató intézeteket azonban nyomatékosan arra intette, hogy legyenek “óvatosak és visszafogottak” a választók faggatásakor.

A felháborodás fokát bizonyítja, hogy Wolfgang Bosbach, a konzervatív CDU parlamenti frakcióvezetője a történtek kapcsán a demokrácia sérüléséről, a szociáldemokraták illetékese, Dieter Wiefelspütz pedig egyenesen disznóságról beszélt. Arra azonban egyikük sem utalt, hogy a Twitter érintett szolgáltatásához való hozzáférés egyelőre csak a politikusok és az újságírók privilégiuma. Az előbbiek esetében azt célozza, hogy a később prognózissá váló trendekről informálódva jobban felkészülhessenek az urnák lezárását követő hivatalos reagálásokra és a megfelelő kommunikációs stratégia kidolgozására. De hasonlóan fontos a Twitter a média számára is, segít ugyanis egyebek között annak meghatározásában, hogy a szerkesztőségi zárást meddig tolják ki.

Ezért sem véletlen, hogy az előrejelzések idő előtti kiszivárogtatásának gyanúsítottjai között politikusok és médiumok is vannak. Köhler újraválasztásakor például két – egy konzervatív és egy szociáldemokrata – politikus “twitterezett”, igaz már a szavazás befejeződése után, de még a hivatalos végeredmény nyilvánosságra hozatala előtt. Mindketten a szavazatszámláló bizottság tagjai voltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik