Külföld

Elfogtak egy RAF-terroristát

admin
admin

2009. 08. 28. 15:19

Őrizetbe vették Verena Beckert, az egykori Vörös Hadsereg Frakció (Rote Armee Fraktion - RAF) szélsőbaloldali német terrorista csoport volt tagját - jelentette be a berlini ügyészség pénteken.

Az 57 éves Beckert azzal gyanúsítják, hogy 1977 őszén részt vett a Siegfried Buback volt szövetségi főügyész és két kísérője elleni merénylet előkészítésében és végrehajtásában.

Verena Becker egy 1975-ös képen (Fotó: MTI)

Verena Becker egy 1975-ös képen (Fotó: MTI)

A hatóságok egy héttel ezelőtt egy házkutatás során olyan bizonyítékokat találtak, amelyek alátámasztják a Beckerrel szembeni gyanút. Ezen túlmenően DNS-vizsgálat is megerősíti azt a feltevést, hogy a nő részt vehetett a gyilkosságokban. Azt azonban továbbra sem tudják kétséget kizáróan bizonyítani, hogy Becker adta le a halálos lövéseket a főügyészre.

A Buback-gyilkosság ügyében 1980 márciusában vádemelés nélkül zárták le a nyomozást Verena Becker ellen. Ebben az időben egyébként Becker más bűncselekmények miatt börtönbüntetését töltötte. 1989-ben államfői kegyelemben részesülve szabadult a börtönből, jelenleg Berlinben él.

A RAF az “imperializmus”, a fennálló társadalmi rendszer ellen hirdetett harcot a hatvanas évek végétől. A többgenerációs csoport 1971 és 1993 között több mint harminc gazdasági vezetőt, jogászt, politikust, katonát és rendőrt gyilkolt meg.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.