Nagyvilág

Szélsőséges szlovák párt alakul

Nase Slovensko (A mi Szlovákiánk) néven új politikai pártot akar alakítani a pozsonyi sajtó által szélsőségesnek minősített Szlovák Testvériség (Slovenská Pospolitost) nevű szervezet.

A Slovenská Pospolitost honlapján a hét közepén indult meg az aláírásgyűjtés a pártalapításhoz szükséges 10 ezer támogató megszerzéséért. „Tekintettel a legutóbbi eseményekre és a Szlovák Köztársaság kormányának tétlenségére az állampolgárok problémáinak megoldásában úgy döntöttünk, hogy politikai pártot alapítunk, mert a mai rendszerben csak így tudunk befolyást gyakorolni a közügyek irányítására és menetére” – olvasható a honlapon közzétett felhívásban.

A szervezők felszólították híveiket, hogy töltsék le és nyomtassák ki a honlapról a petíciós íveket és szerezzenek minél több támogatót, későbbi választót. A honlapon ugyanakkor nyilvános vitára bocsátották a jövőbeni párt programjának alaptéziseit. Ezek szerint a Nase Slovensko a mai parlamenti rendszert a közvetlen demokrácia rendszerével váltaná fel, s az „álproblémák” helyett a szlovák állampolgárok valós gondjaival foglalkozna. Megszüntetné a köztársasági elnök tisztségét, harmadával csökkentetné a parlamenti képviselők számát és jelentősen karcsúsítaná a kormányt, valamint az állami hivatalokat.

Nagymértékben csökkentené az állami kiadásokat, a politikusok béreit, s olyan szociális rendszert vezetne be, amely arra ösztönözne mindenkit, „még a romákat is2, hogy jobb dolgozni, mint állami támogatásokból élni. Külpolitikai téren Szlovákia kilépne a NATO-ból és semleges álammá válna. A párt hatalomra kerülése esetén olyan intézkedéseket hozna az oktatásügyben, a kultúra, külpolitika és a bevándorlási politika terén, amelyek „megállítanák a szlovák nemzet faji identitása elveszítésének folyamatát”.

Politológusok első értékelései szerint rendkívül populista gondolatokról, elképzelésekről van szó, amelyek azonban igen veszélyesek, hiszen alapjaiban változtatnák meg a mai politikai-gazdasági rendszert. Ez annak ellenére is érvényes, hogy az elképzelések többségét a legálisan működő politikai pártok már korábban felvetették. A Nase Slovensko ezeket gyűjtötte csokorba, s egészítette ki néhány saját elképzeléssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik