Nagyvilág

Sólyom a „tankok nyomdokain” indul Szlovákiába?

A szlovák parlament külügyi bizottságának elnöke szerint diplomáciai provokáció, hogy Sólyom László épp a Varsói Szerződés csapatainak bevonulása napján látogat Révkomáromba. Szerinte Szent István emlékét is bepiszkítja.

„Diplomácia provokációnak tartom, hogy Sólyom László magyar elnök éppen augusztus 21-én látogat Dél-Szlovákiába, azon a napon, amikor Szlovákia területének megszállására emlékezünk. Messzemenően elfogadhatatlan, hogy a Magyar Köztársaság feje a volt Varsói Szerződés megszálló csapatai és a magyar tankok nyomdokain indult el, amelyek lőtték lakosságunkat és néhány évtizedre elnyomták a demokráciát területünkön” – olvasható a nyilatkozatban, amelyet Juraj Horváth szerdán hozott nyilvánosságra Pozsonyban.

„Meglepő és különösen negatív a magyar elnök barangolásában, hogy méltatlanul bepiszkítja István magyar (szlovák szóhasználatban: uhorsky) király emlékét” – állítja a szlovák parlamenti bizottsági elnök, aki szerint Sólyom László a látogatás indoklásakor durván visszaélt Szent István nevével. „Szent István szobrának leleplezését Révkomáromban éppen a magyar katonai erő szlovákok elleni, fatális következményekkel járó törvénytelen bevetése évfordulójának napján, a magyar elnök alacsony politikai kultúrája megnyilvánulásaként és elemi szintű diplomáciai félrelépésként lehet minősíteni” – áll a dokumentumban.

Ivan Gasparovic szlovák államfő magyar partnere révkomáromi látogatását „meggondolatlan döntésnek” tartja. Újságíróknak nyilatkozva azt állította, hogy számára ez nem meglepetés, mert szerinte Sólyom „szívesen portyázik” a volt történelmi Magyarország utódállamaiban. Megjegyezte: a révkomáromi szoboravatásra ő nem kapott meghívást. Ha kapott volna, csak azzal a feltétellel ment volna el, hogy a város méltó helyet talál a Cirill és Metód-szoborcsoportnak, amelyet a két államfő közösen avathatott volna fel. Cirill és Metód a szláv írásbeliség megteremtői voltak.

Gasparovic felrótta Sólyomnak, hogy Ján Kollár szlovák költő emléktábláját máig nem helyezték el abban a budapesti templomban, ahol egykoron működött. „Máig sincs ott, bár azt állítja (Sólyom), hogy már régen kitették” – szögezte le Gasparovic. Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter Sólyom látogatásában nem lát provokációt. Szerinte normális, hogy az Európai Unió államfői meglátogatják egymást. A látogatás dátumát – a VSZ-hadseregek csehszlovákiai bevonulásának évfordulóját – azonban nem tartja megfelelőnek. Megjegyezte: ha Magyarországon valamilyen hasonló évforduló lenne, azon a napon biztosan nem tenne ott látogatást.

Lajcák közlése szerint Sólyom látogatásáról a magyar fél előzetesen hivatalosan tájékoztatta a szlovák külügyminisztériumot, amely biztosítja a látogatás műszaki hátterét. Sólyom László pénteken délután látogat Révkomáromba, ahol ünnepélyesen felavatják Szent István szobrát, s róla nevezik el a teret is, amelyen a szobor áll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik