Külföld

A szlovákiai magyarok hamarabb halnak

admin
admin

2009. 08. 18. 09:26

Szlovákia déli, jórészt magyarok lakta járásaiban átlagban 2-4 évvel rövidebb a várható élettartam, mint az északi vidékeken – derült ki a szlovákiai közegészségügyi hivatal országos felméréséből, amelyről az Új Szó című pozsonyi magyar napilap ír kedden.

A közegészségügyi hivatal által említett okok között szerepel az egészségtelen életmód és a táplálkozási szokások, de a jelenség összefüggésben van az iskolai végzettséggel is. Lenka Sramková, a hivatal szóvivője szerint azonban a férfiak esetében már korábban bizonyítást nyert, hogy azokban a járásokban, ahol nagyobb az alacsonyabb végzettségűek aránya, rövidebb az élettartam.

Dusan Béres, rimaszombati járási tisztiorvos szerint a mostani adat nem meglepő: az elmúlt évtizedekben is alacsonyabb volt a déli járásokban a születéskor várható élettartam az országos átlagnál.

A magyaros ételek ölnek

„Tíz évvel ezelőtt is nagyobb volt a megbetegedésre való hajlam, jóval több volt a szív- és érrendszeri betegség, mint északabbra“ – fejtette ki Béres. Emellett a magyaros ételek is rontanak a helyzeten, mivel zsírosabbak. Ezzel is összefügghet, hogy Magyarországon alacsonyabb a várható élettartam, mint Szlovákiában – olvasható a lapban.

Béres szerint viszont az utóbbi években bizonyos javulás tapasztalható a déli járásokban is. Magasabb a várható élettartam azokban a régiókban, ahol a közép- és felsőfokú végzettségű férfiak aránya nagyobb.

Stresszesebb a lakosság

Silvia Porubanová szociológus szerint a rövidebb várható élettartam összefügg azzal, hogy egyes déli régiókban viszonylag magas az életszínvonal. Ez ugyan első hallásra ellentmondásnak tűnik, ám a magasabb életszínvonal maga után vonhatja az egészségtelen, rendszertelen táplálkozást, a gyorsabb életritmust, amely nagyobb stresszel jár – ezek pedig a szív- és érrendszeri megbetegedések elsődleges okai – mutatott rá Porubanová.

A statisztikák szerint épp a déli járásokban a legmagasabb a szív- és érrendszeri betegségekkel összefüggő elhalálozások száma. Országos viszonylatban is ez a leggyakoribb, a második helyen a daganatos betegségek szerepelnek.

A születéskor várható élettartam egyébként országos viszonylatban évről évre nő. A férfiak átlagéletkora 2001-ben 69,5 év volt, 2008-ban 70,8 év. A nőknél néhány évvel magasabb, 2001-ben 77,5 év, míg tavaly 78,7 év volt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.