Nagyvilág

Megverték, mert magyarul beszélt

A kárpátaljai magyarság központjának számító Beregszászon ukrán fiatalok vertek meg közterületen egy magyar fiút, állítólag azért, mert társaival magyarul beszélgetett – adta hírül keddi számában az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap.

A magyarellenes atrocitásról Lőrinc P. Gabriella beregszászi költő számolt be az újságnak, aki maga is részese volt az esetnek. Elmondása szerint mintegy tizenöten ültek és beszélgettek a város egyik parkjában, amikor hét ukrán fiatal ment oda hozzájuk, és közölték velük, hogy nem beszélhetnek magyarul. Miután az egyik magyar fiú tiltakozott, verni kezdték, s a többiek ezt tétlenül szemlélték – tette hozzá.

A lap riportere az ügyben megkereste a helyi rendőrség illetékes munkatársát, de tőle azt a tájékoztatást kapta, hogy az esettel kapcsolatban nem történt hivatalos bejelentés.

Az újság szerint számos eset tanúsítja, hogy Ukrajnában a hatalom hallgatólagos beleegyezésével szélsőséges pártok és szervezetek uszítanak a kárpátaljai magyarság ellen, magyar emlékműveket, szobrokat gyaláznak meg. Elszigetelten már személyek elleni támadások is előfordultak, de ezek – emlékeztetett a kiadvány – kivétel nélkül ukrán vagy ruszin többségű településeken történtek.

A helyzet most tovább romlott, mert ezúttal a kárpátaljai magyarság központjának számító, a magyar-ukrán határtól néhány kilométerre lévő Beregszászon támadtak meg fiatalokat állítólag azért, mert magyarul beszélgettek – mutatott rá az ungvári magyar lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik