Nagyvilág

Marosvásárhelyen tanácskoznak a romavédők

A magyarországi romák elleni támadások miatt és az európai cigányság valós társadalmi integrációja érdekében kétnapos nemzetközi tanácskozást tartanak roma és nem roma civil szervezetek, jogvédők és közéleti személyiségek részvételével hétfőtől Marosvásárhelyen.

Ifjabb Bogdán János, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) szóvivője azt mondta: egy román civil szervezet azzal a céllal hívta a össze a környező országok, így Szlovákia, Románia, Lengyelország és Magyarország roma civil szervezeti vezetőit, jogvédőket, hogy kialakítsanak egy olyan közös javaslatot, amely a cigányság elleni terror, a megfélemlítés és a gyilkosságsorozat felszámolására vonatkozik.

Hozzátette: arra is szeretnék felhívni a figyelmet, hogy közös felelősség- és kockázatvállalásra van szükség.

A szóvivő tájékoztatása szerint Magyarországot az OCÖ elnöke és általános elnökhelyettese képviseli, de más roma civil szervezetek is meghívást kapnak. Többek között ott lesz Magyari-Vincze Enikő romániai szociológus, kutató, Nicolae Gheorghe szociológus, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet volt cigányügyi főtanácsadója, a romániai Romák Országos Szövetségének elnöke, valamint Bíró András alternatív Nobel-díjas polgárjogi aktivista, az Autonómia és a Másság Alapítvány, illetve a Rádió C kezdeményezője, a Tolerancia-díj alapítója is, de a tengerentúlról is várnak polgárjogi aktivistákat – fűzte hozzá.

Ifjabb Bogdán János úgy fogalmazott: üzenetértékű, hogy éppen abban a városban, Marosvásárhelyen rendezik a cigányságról szóló konferenciát, ahol 1990 márciusában a magyarellenes pogrom idején azzal a felkiáltással érkeztek meg a cigányok: „Ne féljetek, magyarok, megjöttek a cigányok!”, és ez azóta szállóigévé vált.

“Mára megfordult a helyzet, mi szorulunk segítségre, ezért azt várjuk, a magyarok kiáltsák: ne féljenek a cigányok, mert itt vannak a magyarok” – mondta az OCÖ szóvivője.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik