Nagyvilág

Golyót kapott Sarkozy

Fenyegető levelet küldtek Nicolas Sarkozy francia elnöknek, amely egy nagy kaliberű vadásztöltényt is tartalmazott. A küldeményt biztonsági szolgálata bontotta fel.

Egy igazságügyi forrás szerint a levél “az első jelek alapján hasonlít a korábbi küldeményekhez”, amelyekkel az utóbbi hónapokban fenyegették meg az államfőt és több más francia politikai vezetőt. Több ilyen, „A 34-es sejt harcosai” aláírású és lövedékekkel “bélelt” levelet küldtek Sarkozynek, a kormány tagjainak és különböző jobboldali politikusoknak már 2007 végén és 2008 elején.

2008 elején Montpellier-ben őrizetbe vettek és kihallgattak egy férfit, munkanélküli informatikust és tartalékos katonát, de azután elengedték. A most elfogott küldeményt is Montpellier-ben adták fel, és szerzője elsősorban az UMP jobboldali kormánypárt „régi gárdáját” támadta, „balesettel” fenyegetve meg őket. Hasonló levelet kapott Raymond Couderc béziers-i UMP-szenátor és polgármester is.

Az üggyel a terrorelhárító szolgálatok foglalkoznak. A halállal fenyegető levelek küldői Franciaországban három évig terjedő börtönre és 45 ezer euró pénzbüntetésre számíthatnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik