Nagyvilág

Ketten haltak meg egy tel-avivi melegklub elleni támadásban

Ketten haltak meg egy tel-avivi melegklub ellen szombat este elkövetett fegyveres támadásban, a lövöldözésben tizenegy személy sebesült meg.

Az izraeli sajtóban megjelent beszámolók szerint egy fekete ruhás, álarcos férfi automata fegyverből tüzet nyitott fiatalok egy csoportjára a helyi melegközösség központjánál Tel-Aviv belvárosában. Egy fiú és egy lány a helyszínen életét vesztette. A tettes elmenekült.

A rendőrök nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre. Sahar Ajalon tel-avivi rendőrfőnök közölte: hírzárlatot rendeltek el a nyomozás menetéről. Egyelőre nem tudni biztosan, mi volt az indítéka a bűncselekménynek, a központot előzőleg nem fenyegették meg – fűzte hozzá a rendőrfőnök A hatóságok elővigyázatosságból elrendelték a melegszervezet helyiségével szomszédos melegbár bezárását, és fokozott óvatosságra intették a többi hasonló intézményt.

Homofób támadás

Jichák Aharonovics belbiztonsági miniszter azt mondta a katonai rádióban, hogy homofób támadásról van szó, és azt ígérte, a rendőrség mindent megtesz azért, hogy kézre kerítse a tettest.
Az éjszaka folyamán több ezren gyűltek össze a klubnál, hogy elítéljék a támadást. Köztük volt Nican Horovic, az izraeli parlament egyetlen tagja, aki nyíltan vállalja homoszexualitását.

Szavai szerint nem kétséges, hogy az izraeli melegek közössége ellen ez volt a valaha elkövetett legsúlyosabb támadás. Leszögezte azonban: “nem engedjük, hogy megfélemlítsenek bennünket, emelt fővel és büszkeséggel szállunk szembe mindenkivel, aki fenyeget minket, a háborúra háborúval válaszolunk”.

Utraortodox tiltakozás

Noha a tengerparti, kozmopolita Tel-Avivban élénk a melegközösség élete, a zsidó állam más vidékein nem elfogadott, hogy valaki nyíltan vállalja másságát. Az évenkénti melegfelvonulás ellen Jeruzsálemben többször erőszakba torkollott az ultraortodoxok tiltakozása.

Négy éve a meleg büszkeség napján a városban egy ortodox zsidó késsel megsebesítette a melegfelvonulás három részvevőjét. A támadót 12 évi szabadságvesztéssel büntette a bíróság.

Júniusban több ezren vettek részt a tel-avivi melegfelvonuláson. Az erős rendőri készültség mellett megtartott rendezvény ellen szélsőjobboldali tüntetők kis csoportja tiltakozott “Isten elítéli a kicsapongást” feliratú transzparensekkel. A felvonulás előtt két nappal Elijáhú Jisai belügyminiszter, a Sasz ultraortodox párt tagja és az izraeli főrabbi hivatala kérte, hogy a meleg büszkeség napját ne a városközpontban tartsák, és kiskorúak ne vehessenek részt rajta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik