Nagyvilág

‘Emberek ébredjetek, ez egy diktatúra!’

Beszüntették adásukat a sugárzási engedély visszavonásával sújtott rádiók és televíziók Venezuelában. További kétszáz csatornát fenyegetett meg hasonló sorssal Chávez. A médiatörvény szigorításával leültethetők lesznek a "pánikot keltő" újságírók.

Az érintett 34 rádió és televízió helyi idő szerint pénteken, illetve szombat reggel függesztette fel adását, miután a tömegtájékoztatási eszközök működését szabályozó országos hatóságtól, a nemzeti telekommunikációs bizottságtól (Conatel) megkapták a hivatalos utasításokat.

A médiahatóság arra hivatkozva hozta meg a fenti lépést, hogy a magánkézben lévő adók egy részének esetében lejárt a műsorszórási koncesszió, mások pedig olyan személy nevére kaptak működési engedélyt, aki időközben elhunyt.

Tüntettek a cenzúra ellen

Tiltakozásuk jeléül több százan gyűltek össze az adásukat beszüntető rádiók és televíziók székházainál. A tüntetők az öt hírrádiót működtető, Hugo Chávez államfővel szemben kritikus hangvételű CNB-csoport székházánál “Nem a cenzúrára!” vagy éppen “Emberek ébredjetek, ez egy diktatúra!” feliratokat emeltek a magasba.

Carlos Correa, a Köztér nevű, a szólásszabadságot védelmező nem kormányzati szervezet igazgatója úgy fogalmazott, hogy Venezuelában soha nem tapasztalt, a demokrácia történetében példátlan mértékben korlátozzák a szólásszabadságot.

A Chávez-kormány egyre élesebb küzdelmet folytat a magánkézben lévő rádió- és tv-társaságokkal, fokozatosan szigorítva az ellenőrzést a magánadók fölött. Jogvédő csoportok ennek láttán hangot adtak aggodalmuknak, hogy a kormányzat megpróbálja elfojtani a hivatalostól eltérő véleményeket.

Börtön fenyegeti majd az újságírókat

Venezuela főügyésze csütörtökön a médiatörvény szigorítását és a véleménynyilvánítási szabadság korlátozását sürgette a parlament elé terjesztett törvényjavaslatában. Amennyiben Luisa Ortega Díaz kezdeményezéséből törvény lesz, úgy kettőtől négy évig terjedő szabadságvesztés várhat olyan újságírókra, szerkesztőkre és lapkiadókra, akik információikkal “pánikot keltenek, megzavarják a társadalmi békét, vagy pedig a nemzet biztonságát és függetlenségét fenyegetik”.

A főügyész kezdeményezését támogató tájékoztatási miniszter “abszolút elsődlegesnek” nevezte a média “rettentően nagy hatalmának” korlátozását. Blanca Eekhout egyúttal Venezuela és Chávez államfő elleni hangulatkeltést vetett a külföldi médiumok szemére. Utalt egy nemrég végzett felmérésre, amely különböző országok 15 újságjára terjedt ki. Állítása szerint a hazájáról megjelent 725 cikk több mint 50 százaléka negatív kicsengésű volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik