Nagyvilág

Óvszerben utazik a katolikus bank

Egyházi bank hadiipari, óvszer, és dohánykonszernekbe fektette ügyfelei pénzét.

A hírmagazin beszámolója szerint a kölni székhelyű Pax Bank – a szintén egyházi Liga Bankkal közösen – 578 ezer eurót fektetett a BAE Systems nevű konszernbe. A világszerte tevékenykedő hadiipari cég többek között harci repülőgépeket, rakétarendszereket és atom-tengeralattjárókat gyárt.

Egy másik befektetésével a kölni bank 159 ezer euróért vásárolt az amerikai Wyeth cég részvényeiből. Erről a cégről közismert, hogy óvszereket is gyárt – márpedig a Vatikán mereven ellenzi a művi fogamzásgátlás minden formáját. Erre több pápai enciklika is felhívta a múltban a katolikus hívők figyelmét.

A banknak a fentieken túl 871 ezer euró értékű részvénycsomagja van a világ egyik legnagyobb dohányipari konszernjében, a British-American Tobacco cégben (BAT).

A kölni Pax Bank pár órával a cikk megjelenése után, még szombaton elismerte hibáját. Vezetői ígéretet tettek, hogy a következő banki munkanapon, hétfőn “korrigálni” fogják a helytelen lépést. Ezt olyan módon fogják tenni, hogy az ne okozzon hátrányt ügyfeleiknek – nyilatkozta a német hírügynökség megkeresése nyomán Christoph Berndorff, a bank felügyelőbizottságának az elnöke.

A Pax Bank ügyfelei elsősorban egyházi vagy a katolikus egyházhoz közel álló intézmények, rendek, kórházak, segélyszervezetek, teológiahallgatók, továbbá a katolikus egyház által finanszírozott vállalatok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik