Nagyvilág

Ismét probléma volt a sebességmérővel egy Airbuson

Az Air France francia légitársaság Rómából Párizsba tartó egyik járatán a pilóta egy percen át úgy vezette a gépet, hogy közben nem kapott adatokat az Airbus sebességéről.

A Le Figaro című párizsi lap internetes változata hírét az Air France egyik szóvivője megerősítette, bár szerinte csak néhány másodpercről volt szó, s az esetnek semmilyen következménye nem volt a repülésre. Egyébként a lap is úgy fogalmazott, hogy a július 13-i járaton az utasok élete nem volt veszélyben.

A sebességmérő műszer, az úgynevezett Pitot-szonda azóta került reflektorfénybe, amióta két pilóta-szakszervezet is ezt a berendezést, pontosabban ennek hibáját tette felelőssé a Rio de Janeiróból Párizsba tartó Air France-járat június elsejei lezuhanásáért. A gép – egy Airbus A330-as – az Atlanti-óceánba zuhant, a tragédia 228 halálos áldozattal járt.

A balesettel kapcsolatos francia vizsgálat vezetője szerint a szonda meghibásodása szerepet játszott a június elsejei balesetben, de nem ez volt az egyedüli ok. Mindenesetre a tragédia után az Air France felgyorsította a régebbi típusú Pitot-szondák lecserélését egy korszerűbb változatra. A július 13-i Róma-Párizs-járaton már ilyen, újabb szondák voltak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik