Nagyvilág

Romatüntetést Csíkszeredán

Csíkszeredán tarthatják meg csütörtökön a Romani Criss roma szervezet Csíkszentmártonba (Sanmartin) tervezett tüntetését, mivel a falu polgármestere, Gergely András nem engedélyezte a megmozdulást. A magyarok és romák által lakott faluban május végén tört ki nyílt konfliktus a két népcsoport között.

A székelyföldi település polgármestere úgy véli, nem tenne jót a két etnikum közötti megbékélésnek, ha több száz idegen roma vonulna fel a községben. Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester engedélyezte a tiltakozó gyűlést Hargita megye székhelyén – olvasható a Krónika című kolozsvári napilap keddi számában.

A Romani Criss azért kívánt tüntetést szervezni Csíkszentmártonban, mert a szervezet szerint a magyarok felgyújtották egy roma család házát, megölték kutyáikat és lovaikat, és máig rettegésben tartják a cigány közösséget, melynek számos tagja az erdőkben kénytelen meghúzódni.

Gergely András azonban cáfolta a vádakat. Mint mondta, egyetlen házat sem gyújtottak fel a faluban, az erdőben tartózkodó romák pedig erdei gyümölcs begyűjtésével foglalkoznak. A polgármester hozzátette, hogy mostanra normalizálódott a helyzet, nincs konfliktus a két etnikum között. Ennek megőrzéséhez nyugalomra van szükség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik