Nagyvilág

Szigoríthatja Románia hitelét az IMF

Módosíthatja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a Romániával kötött hitelmegállapodás feltételeit, ha bebizonyosodik, hogy a román kormány külső tényezők miatt nem tudta teljesíteni a számára megállapított célokat - mondta hétfőn az IMF romániai képviselője, Tonny Lybek.

Lybek a román Mediafax hírügynökségnek elmondta: kedden érkezik Romániába a valutaalap küldöttsége, amely a márciusban megkötött, csaknem 20 milliárd euró értékű többoldalú hitelegyezmény végrehajtását ellenőrzi. Az IMF először teszi ezt május óta, amikor a pénzintézet vezető testülete jóváhagyta Romániának a kölcsönt.

A küldöttségnek a július 28-án kezdődő, negyedévenként betervezett soros romániai látogatása augusztus 10-én fejeződik be. Ez idő alatt az IMF szakemberei találkoznak a román hatóságokkal, szakszervezetekkel, üzletemberek egyesületeivel és bankok vezetőivel.

A küldöttség ellenőrzi, hogy Románia milyen mértékben teljesítette a számára meghatározott célokat, egyebek között az adó- és a nyugdíjrendszer, a közkiadások terén. Szóba kerül az állami vállalatok ellenőrzése is. Ezt az IMF azért kérte, hogy csökkentsék az állami cégek adóssághalmozási kockázatát.

Lybek megállapította, hogy az első negyedévben a román gazdaság az IMF várakozásain alul teljesített: 6,2 százalékkal csökkent a román hazai össztermék (GDP) a tavalyi első negyedhez képest. Lybek szerint a második negyedévben tovább romlott a gazdasági helyzet.

Az IMF eredetileg a román gazdaság 4,1 százalékos visszaesésével számolt, de újabb becslése szerint a román GDP akár 7-8 százalékkal is zsugorodhat ebben az évben.
Emil Boc román miniszterelnök korábban leszögezte: Románia ahhoz kéri majd az IMF hozzájárulását az augusztus eleji tárgyalásokon, hogy növelhessék az államháztartási hiányt.

A hitelegyezmény a GDP-hez viszonyítva 4,6 százalékban állapította meg hiány határát, de a tárgyaláson részt vevő, nevük elhallgatását kérő tájékoztatók korábban azt mondták a Mediafaxnak, hogy Románia a GDP 5,5 százalékát kitevő költségvetési deficit jóváhagyását kéri majd az IMF-től, mivel a bevételek majdnem a GDP 2 százalékával maradnak el a tervezetthez képest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik