Külföld

Egyezkedne a tálibokkal Anglia

admin
admin

2009. 07. 27. 15:29

Az afgán kormánynak ki kell egyeznie a mérsékelt tálibokkal - jelentette ki hétfőn a brit külügyminiszter. A keményvonalasok ellen viszont tűzzel-vassal harcolnak.

David Miliband a NATO brüsszeli központjában tartott beszédében elmondta: a keményvonalas tálib vezetők ellen tűzzel-vassal küzdeni kell tovább, a politikai folyamatokba bekapcsolódni kívánó mérsékeltebb gerilláknak azonban fel kell kínálni a megbékélés lehetőségét.

Az afgán kormánynak ki kell dolgoznia egy “politikai stratégiát, amely az integráció és a megbékélés eszközével kezeli a felkelés nyomán kialakult helyzetet” – mondta a brit miniszter. A kabuli kabinetnek továbbá támogatnia kell “alulról jövő, hatékony kezdeményezéseket, amelyek a lázadók nagy tömegei számára alternatívát jelenthetnek a tálib mozgalom mellett” – mondta Miliband.

A brit külügyminiszter hangsúlyozta: “Az afgán parlamenti képviselők között vannak egykori tálib harcosok, egy tálib vezető pedig azért szakított a lázadókkal, hogy Músza Kala körzet elöljárója lehessen. Nincs ok, amiért ne követhetnék példájukat mások is, amennyiben részt kívánnak venni a békés jövő alakításában és elfogadják az afgán alkotmányt” – mondta David Miliband.

A brit diplomácia vezetője arányosabb tehermegosztást is sürgetett a NATO-vezetésű afganisztáni műveletbe bekapcsolódott országok között. A nemzetközi koalíció egyes tagjai vonakodnak bevetni csapataikat az ország veszélyes déli és keleti térségében. “A tehermegosztás a NATO egyik alapelve, amelyet elméletben és gyakorlatban is alkalmazni kell” – hangoztatta a miniszter.

A bő 60 ezer fős afganisztáni NATO-erő brit kontingensének létszáma 9 ezer fő. A 2001-ben kezdődött küldetés során mostanáig 189 bit katona halt meg afgán földön, ahol augusztusban elnökválasztást tartanak.

Az utóbbi hetekben megugrott az áldozatok száma. Júliusban eddig húsz brit katona halt meg, miután a hónap elején a brit és az amerikai csapatok nagyszabású műveletbe kezdtek, hogy biztonságot teremtsenek a déli Hilmend tartományban, amelyet nagyrészt a lázadó tálib erők ellenőriznek.

Nagy-Britanniában ezzel párhuzamosan politikai vita indult az afganisztáni szerepvállalásról. A konzervatív ellenzék azzal vádolja a munkáspárti kormányt, hogy nem gondoskodik az ázsiai országban végzett hadműveletek finanszírozásáról, és nem biztosít elég páncélozott járművet és helikoptert a brit csapatok számára. A kormány szerint a csapatok felszerelése és ellátása megfelelő.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.