Nagyvilág

Börtönt kapott Seselj

Védett tanúk kilétének felfedése miatt 15 hónap börtönbüntetésre ítélte pénteken a Nemzetközi Törvényszék Vojislav Seseljt, aki ellen eredetileg a boszniai háborúban elkövetett bűnök miatt indult eljárás Hágában.

A hatodik éve őrizetben lévő Seselj egy 2007-ben megjelent könyvében annyira pontos leírást adott az ellene indított per három védett tanújáról, hogy annak alapján könnyen azonosítani lehet őket.

Vojislav Seselj (Fotó: MTI)

Vojislav Seselj (Fotó: MTI)

A bírák szerint így az eljárási szabályokat áthágva leleplezte a védett tanúkat, ez pedig a bíróság megsértésének minősül, ami 15 hónap börtönbüntetést von maga után. A vétséget súlyosbítja, hogy a szerző a kötetben részleteket is közölt az egyik tanú vallomásából, ami ugyancsak szabálytalan – áll az ítélet indoklásában.

Az egyebek között gyilkossággal és embertelen bánásmóddal vádolt Seselj eredeti perét idén februárban határozatlan időre felfüggesztették, éppen azért, mert a bírák attól tartottak, hogy a vádlott vagy környezete nyomást gyakorol a tanúkra.

A Szerb Radikális Párt (SRS) vezetője – aki börtönéből is irányítani tudja pártját – 2003-ban önként feladta magát a hágai székhelyű törvényszéknek, de az ENSZ-testületet azóta is többször törvénytelennek minősítette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik