Nagyvilág

Lemondott a horvát kormányfő

Lemondott tisztéről szerdán Ivo Sanader horvát kormányfő. Utódjául helyettesét, Jadranka Kosort javasolta, így először lehet női kormányfője a nyugat-balkáni országnak.

A konzervatív politikus egyben azt is bejelentette, hogy kivonul a politikai életből, és nem indul a decemberben esedékes elnökválasztáson. Az 56 éves Sanader távozott pártja, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) éléről is.

Sanader a lemondását bejelentő sajtóértekezleten nem nevezte meg távozása okát, mindössze annyit közölt: megtette a magáét, politikai élete befejeződött. Sanader 2003-ban került a horvát kormány élére, majd miután 2007-ben pártja újból diadalmaskodott a törvényhozási választásokon, ő maradt a kormányrúdnál, és megbízatása elméletileg a 2011-ben esedékes újabb választásokkal járt volna le.

Kormányfői tevékenysége idején kezdte meg 2005-ben Horvátország az Európai Unióval a csatlakozási tárgyalásokat és lépett be a NATO-ba az idén. Távozási szándékának bejelentése meglepetésnek számít, mivel honfitársai körében népszerű politikusnak számított. Igaz, az utóbbi időben Horvátországban is jelentkeztek a világgazdasági válság következményei. Az idei első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 6,7 százalékkal esett. Az elmúlt évtizedben ez volt a legnagyobb mérvű GDP-zuhanás az országban.

A kormányfő távozásával új szakaszhoz érkezhet az ország EU-csatlakozási folyamata (fotó: MTI/EPA)

A kormányfő távozásával új szakaszhoz érkezhet az ország EU-csatlakozási folyamata (fotó: MTI/EPA)

Sanader közölte, hogy Stipe Mesic elnöknek helyettesét, Jadranka Kosort javasolja megüresedő posztjára. Ha az államfő választása Kosorra esik, úgy először lesz női kormányfője a nyugat-balkáni országnak. A horvát törvények értelmében a miniszterelnök lemondása automatikusan maga után vonja az egész kormány távozását is.

Az unió miatt futamodott meg?

Politikai elemzők szerint az a legvalószínűbb, hogy előre hozott választásokat tartanak Horvátországban. Egyes vélemények szerint a lemondott kormányfő azzal is tisztában volt, hogy kormánya már nem tudja kivívni az európai uniós tagságot. Taktikázás is lehet azonban a távozás hátterében, vagyis Sanader a 2010-es államfőválasztásra készül, bár ezt a felvetést a politikus szerda délutáni sajtótájékoztatóján cáfolta.
A banka.hr internetes oldal az ellenzéki szociáldemokraták gazdasági szakértőjét, Ljubo Jurcicot idézi, aki szerint politikai és gazdasági instabilitást okoz a miniszterelnök távozása.

A zágrábi tőzsde a hírre 4,5 százalékos zuhanással reagált.
Az index.hr Sanader váratlan lemondásának okát találgatva felveti: betegség, európai uniós megbízatás vagy a gazdasági válság hatásai miatti menekülés állhat a háttérben. A betegségéről szóló hírt Sanader szintén cáfolta, és közölte azt is, hogy karrierjét nem valamelyik európai intézménynél akarja építeni.

Tovább a csatlakozás felé

A szlovén vétó ellenére július végén folytatná Horvátországgal a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unió soros svéd elnöksége. A svéd elnökséghez közel álló források szerint július 24-én újabb tárgyalási fordulót tartanának Brüsszelben, amelyen további tárgyalási fejezeteket nyitnának meg Zágrábbal. A hírek szerint ez a döntés független Ivo Sanader horvát kormányfő szerdai lemondásától, amely kapcsán egyébként José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke megállapította, hogy Horvátország jó úton jár az EU-tagság felé és méltatta a kormányfő elkötelezettségét az európai integráció útján. Olli Rehn bővítési biztos pedig arra biztatta Zágrábot, hogy mielőbb oldja meg Sanader utódlását, és folytassa az ország politikai és gazdasági reformjait.

Fredrik Reinfeldt, a soros elnökséget július 1-jétől betöltő Svédország kormányfője Stockholmban szerdán egyeztette munkaprogramját az Európai Bizottsággal és ezt követő sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Ljubljanától és Zágrábtól kölcsönösen lépéseket vár a horvát-szlovén határvita megoldása érdekében.

Barroso megismételte, hogy a bizottság továbbra is elkötelezett Horvátország uniós csatlakozása mellett, és ennek érdekében újabb lehetőségeket keres a határvita megoldására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik