Nagyvilág

Katonai puccs Hondurasban

A katonaság letartóztatta Manuel Zelaya baloldali elnököt.

Hondurasban a katonaság letartóztatta Manuel Zelaya baloldali elnököt az újjáválasztása, az alkotmánymódosításról tervezett népszavazás körül kirobbant vitában – jelentette gyorshírben a brit hírügynökség elnökségi forrásra hivatkozva.

Az elnök magántitkára, Eduardo Reina azt közölte a sajtóval, hogy a katonák egy légitámaszponton őrzik az elnököt, akit helyi idő szerint reggel öt és hat óra között hurcoltak el. (A hondurasi időzóna nyolc órával előbbre van a közép-európai időhöz képest.) A titkár tájékoztatta a külföldet az esetről, és felhívást intézett a nemzethez, hogy védje meg a demokráciát.

A hadsereg még nem adott ki közleményt. A rádiók adását hét órától megszakították, egy ideig csak hondurasi népzenét sugároztak, majd visszatértek a rendes műsorhoz. Időről időre felszólítják a lakosságot, hogy maradjon otthon, és várja meg a – pontosan meg nem nevezett – hatóságok tájékoztatását.

Az előzményekhez tartozik, hogy Zelaya vasárnapra
népszavazás írt ki arról, hogy hívjanak-e össze alkotmányozó nemzetgyűlést, amely az alkotmányt megváltozatva lehetővé tenné, hogy egy elnök ne csak egy cikluson át tölthesse be az államfői posztot. A népszavazást a parlament, a legfelsőbb bíróság és a legfelsőbb választási bíróság is előre érvénytelennek minősítette. Az ellenzék bohózatnak tartja az elképzelést.

Az elnök szerdán leváltotta Romeo Vásquez vezérkari főnököt, mert az nem állt mellé a kezdeményezésben, a legfelsőbb bíróság viszont érvénytelenítette az elnöki döntést, és arra kötelezte az államfőt, hogy állítsa vissza tisztébe a parancsnokot. Az elnököt a szavazóhelyiségek megnyitása előtt két órával tartóztatta le a hadsereg. A legközelebbi elnökválasztás november 29-én lenne esedékes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik