Külföld

Erősödik az olasz jobboldal

admin
admin

2009. 06. 23. 11:37

Megerősítette az első fordulóban aratott győzelmét az olasz jobboldal a részleges helyhatósági választások második fordulójában - derült ki a kedden, egyelőre nem hivatalosan közzétett eredményekből.

Eszerint a Silvio Berlusconi kormányfő vezette pártszövetség nyolc további megyében, köztük Milánóban és Velencében is diadalmaskodott. A legnagyobb baloldali ellenzéki tömörülésnek, a Demokrata Pártnak (PD) is van oka ünneplésre, mivel sikerült megtartania olyan hagyományosan “vörös” városokat, mint Bologna, Firenze, Torino és Bari.

A helyhatósági választások első fordulóját, amely az olaszországi településeknek és megyéknek több mint a felét érintette, két héttel ezelőtt, az európai parlamenti választásokkal egy időben tartották. A két forduló összesített eredményei szerint a jobboldal 34 megyében, míg a baloldal csak 28 megyében nyert.

Olaszországban a megyék a régióknál kisebb közigazgatási egységek, egy régió általában több megyéből áll.

A helyhatósági választásokkal egy időben népszavazást is tartottak vasárnap és hétfőn a választási törvényről. A referendumon a választásra jogosultak mindössze 23,5 százaléka vett részt, így a szavazás érvénytelen volt. Ennek az eredménynek elsősorban az Északi Liga és más kis pártok örülhetnek, mert a népszavazásra bocsátott választásitörvény-tervezet a nagy pártok pozícióit erősítette volna. A képviselőházban 4, a szenátusban pedig 8 százalékra változott volna a bejutási küszöb a pártok számára.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.