Nagyvilág

Magyar elnök indul Romániában

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) saját jelöltet kíván indítani az őszi elnökválasztásokon – döntött Kolozsváron a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa (TEKT).

Markó Béla, a szövetség elnöke a tanácskozás után a sajtónak elmondta: a jövő héten még zajlanak az egyeztetések, de a területi szervezetek elnökeinek elsöprő többsége azon az állásponton van, hogy a szövetségnek kell jelöltet indítania. A jelölt személyére vonatkozóan több név is felmerült, döntést azonban a jövő hétvégén Marosvásárhelyen összeülő Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT), illetve a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) hoz majd.

A romániai magyarok érdekvédelmi szervezete öt évvel ezelőtt is indított saját jelöltet Markó Béla személyében. Mivel 2004-ben egyaránt voltak parlamenti és elnökválasztások (két különböző időpontban), a szövetségnek az volt a legfőbb szempontja, hogy kampányüzenetét az elnökválasztási verseny során is közvetíteni tudja választóinak. Mivel az idén nem esik egybe ez a két esemény, az RMDSZ-en belül alaposan meg kellett vitatni, hogy valóban szükség van-e külön jelölt indítására.

E kérdésben immár több hét óta idézi Markót a romániai magyar sajtó. E híradásokból kiderült: bár az RMDSZ elnöke személy szerint nem szeretné, úgy látja, elkerülhetetlen, hogy a szövetség saját jelöltet indítson. Mint mondta, nem lenne szerencsés, ha nem indulna saját jelölt, mert ezt sokan úgy tekinthetnék, mintha felelős politikai alakulatként az RMDSZ tétlenkedne, míg mások kampányolnak. A saját jelöltállítás kétségtelenül előnyökkel jár, hiszen ezáltal jelezheti az adott szervezet, hogy versenyben van. Hátránynak nevezte ugyanakkor, hogy az elmúlt két évben több választási kampány zajlott, egy újabb kampány megszervezése további jelentős anyagi erőfeszítést jelentene.

A mostani belső vitában és a sajtóban olvasható különféle értékelésekben megfogalmazódni látszik egy olyan érv, ami valóban a saját jelölt indítását támasztaná alá. Ezáltal ugyanis a szervezet befolyásolni tudná azt, hogy a román jelöltek közül melyik kerüljön be a második fordulóba, majd befolyásolhatná, hogy a romániai magyarok kire voksoljanak a két első helyezett közül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik