Külföld

Brown akár holnap lelépne

admin
admin

2009. 06. 20. 09:00

A brit miniszterelnök szerint a kormányzó Munkáspárt - szinte példátlan népszerűtlensége ellenére - az ő vezetésével meg tudja nyerni a jövőre esedékes választásokat. Gordon Brown szombaton megjelent lapnyilatkozatában ugyanakkor közölte, hogy nem érdekli a hatalom, de a személyét ért bírálatok bántják, és "akár holnap" felállhatna székéből.

A The Guardian – a legnagyobb baloldali brit napilap – szombati magazinmellékletében közölt terjedelmes interjúban Brown két fő okkal – a gazdasági válság leküzdésére, illetve a képviselői költségtérítési botrány ügyében hozott kormányzati intézkedésekkel, valamint a konzervatív ellenzék által kilátásba helyezett jelentős közkiadás-csökkentő lépésekkel – magyarázta bizakodását a választási győzelemben.

A történelme legnagyobb veresége

Az 1997 óta kormányzó Munkáspárt – a brit baloldal vezető ereje – történetének egyik legnagyobb vereségét szenvedte el a brit európai parlamenti választásokon: országosan 16 százalék alatti, a párton belül is katasztrofálisnak minősített szavazatarányt ért el, és ezzel a harmadik helyre szorult. Az élen a konzervatívok végeztek, és a Labourt még a brit EU-tagság feladásáért kampányoló párt, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) is megelőzte.

Brown azonban a The Guardiannek kijelentette: az emberek tudják, hogy a kormány milyen intézkedéseket hozott a gazdaság rendbe tételére, és az alsóházi képviselők költségtérítési ügyeinek kitisztázására, csak még nem látják ezeknek a lépéseknek az eredményeit. A kormányfő elismerte, hogy az eredmények megjelenése eltart egy ideig, de hozzátette: hisz abban, hogy a következő választásokig már érezhető lesz az intézkedések hozadéka.

Nem érdekli a hatalom

Brown mindazonáltal kijelentette azt is: érdektelen számára mindaz, ami a hatalommal jár, és nem aggasztaná az sem, ha soha nem tenné be többet a lábát a Downing Streetre vagy Chequersbe, vagyis a londoni kormányfői hivatalba és a brit miniszterelnökök hivatalos vidéki rezidenciájára. – Őszintén szólva akár holnap itt lehetne hagyni ezt az egészet … ez valószínűleg még jót is tenne a gyerekeimnek – mondta a lap által “példátlanul nyíltnak” minősített önvallomásában a brit kormányfő.

Brownt erre még saját pártjából és kormányából is többen biztatták az elmúlt hetekben. A miniszterelnök ellen már a súlyos EP-választási vereség előtt szervezkedés indult a Munkáspárt alsóházi padsoraiban, és több vezető kabinettag látványosan lemondott éppen a voksolás előtti napokban. Egyikük – példátlan módon – a brit sajtóban közzétett nyílt levélben távozásra szólította fel Brownt is, mondván: ha marad a párt és a kormány élén, azzal nem csökkenti, hanem növeli a konzervatív ellenzék győzelmi esélyeit a következő parlamenti választásokon. Brown azonban az EP-választás utáni napon viszonylag sima kormányátalakítást hajtott végre, amivel stabilizálta helyzetét, és nem sokkal utána támogatást kapott a Munkáspárt képviselőinek nagy többségétől is.

A kormányfő a szombati Guardian-interjúban kijelentette: ha egyszer valóban otthagyja a politikát, leginkább tanárként szeretne dolgozni.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.