Nagyvilág

Betiltanák az Olasz Gárdát

Vasárnapi bemutatkozását követően máris vizsgálatot indított az ügyészség az Olasz Nemzeti Gárda ellen a fasizmus éltetésének vádjával. A csoport nagyrészt volt rendőrökből és katonákból áll, feladatuknak pedig a járőrözést tűzték ki. Egyenruhájuk Mussolini feketeingeseit idézi, a zsidó közösség válaszul saját gárda alapítását fontolgatja.

Az Olasz Nemzeti Gárda megalakulását a hétvégén jelentették be a szélsőjobboldali Olasz Szociális Mozgalom milánói összejövetelén. A bejelentést az előadók közül többen náci karlendítéssel üdvözölték – írja a foreignpolicy.com egyik blogja.

A gárda felvonult Milánóban, és bemutatta az egyenruháját is, amely khaki színű ingből, a fekete nap náci szimbólumát ábrázoló fekete karszalagból, fekete övből és nyakkendőből, szürke nadrágból, fekete kesztyűből, a sas jelvényével díszített katonaisapkából és fekete csizmából áll.

A viseletük nagyon hasonlít Benito Mussolini feketeingeseinek egyenruhájára, ezért az ügyészség a bemutatkozás másnapján azonnal vizsgálatot indított a fasizmus éltetésének vádjával – írja a Times.

Mussolini fasiszta diktatúrájának bukását követően ugyanis Olaszországban betiltották minden fasiszta és a náci szimbólum használatát.

A bűnözés visszaszorítása a cél

„Kizárólag területellenőrzést végzünk, együttműködve a rendőrséggel” – kommentálta a vizsgálatot Gaetano Saya, a gárda vezetője. A Corriere della Serának azt nyilatkozta, hogy a Gárdát a római légiók mintájára alakították.

„A birodalmi sas római császáraink óta történelmünk része” – magyarázta a gárda vezetője. A fasizmust anakronizmusnak nevezte, és hozzátette: ha az egyenruhájukkal van baj, módosítják viseletüket. Saya ellen egyébként korábban már folyt eljárás fajgyűlölet terjesztése miatt. A Times szerint a gárda ideológiai alapját jól jellemzi Saya alábbi kijelentése: „Bátorítást adott számunkra Berlusconi kijelentése, hogy Olaszországban sohasem volt több etnikumból álló társadalom, és nem is kell annak lennie.”

Maurizio Monti, a gárda helyettes vezetője a vizsgálat hírére elmondta, hogy a szervezetet már jogszerűen nyilvántartásba vették, majd hozzátette: “Nem követtünk el semmiféle bűntényt.”

Az Olasz Szociális Mozgalom védnökletével született Olasz Nemzeti Gárdának már közel 2500 tagja van. Fő céljuk, hogy a rendőrség munkáját segítve járőrözzenek Milánó utcáin, és megakadályozzák a bűnözést. A Gárda egyharmada a rendőrség és a hadsereg korábbi tagjaiból áll.

Polgárőröket sürgetnek

A városi polgárőr csapatokat engedélyező rendelkezés egyébként már az olasz parlament előtt van. Igaz, már több polgárőr csapat is működik az olasz városokban, legtöbbjüket a bevándorlást ellenző Északi Liga alakította, amely Silvio Berlusconi jobbközép koalíciójának legfontosabb tagja. Ha a tervezetet a parlament megszavazza, akkor a polgárőr csoportokat az önkormányzat engedélyezheti, de nem lehetnek katonai jellegű szerveződések, pártok, szakszervezetek, szurkolótáborok csoportjai.

Az Északi Liga belügyminisztere, Roberto Maroni, bár kritizálta a gárda egyenruháját, a céljával egyetért. Szerinte a gárda megalakítása egy újabb közbiztonsági törvényt sürget, és szükség van az önkéntes polgárőrségre a közbiztonság védelmében.

Az emberek máris „Fekete járőröknek” hívják a gárdistákat az öltözékük miatt. A zsidó közösség köreiben felháborodást váltott ki a gárda megalakulása, ezért bejelentették, hogy ha az olasz állam engedélyezi a gárda működését, akkor ők zsidó alakulatokkal válaszolnak.

A szerző a Sanoma Médiaakadémia hallgatója.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik