Nagyvilág

Újraszámolnák a szavazatokat Iránban

Az iráni Őrök Tanácsa kedden bejelentette, hogy kész újraszámolni az elnökválasztáson leadott szavazatokat. Közben az ellenzéki tiltakozások folytatására buzdító felhívás után ellentüntetésre készülnek Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök támogatói is.

Az Őrök Tanácsa az iszlám köztársaság egyik legbefolyásosabb testülete; feladatai közé tartozik a választási eredmények hivatalos jóváhagyása is. A tanács még hétfőn közölte, hogy két hivatalos beadványt kapott: Mir Hoszein Muszavi volt kormányfőtől, a mérsékelt ellenzék vezetőjétől, valamint Mohszen Rezaitól, a Forradalmi Gárda egykori parancsnokától. Mindketten vasárnap nyújtottak be óvást választási csalások címén. Muszavi az elnökválasztás eredményének megsemmisítését kérte beadványában az Őrök Tanácsától.

Hoszein Muszavi hívei választási csalást emlegetnek (fotó: MTI/EPA)

Hoszein Muszavi hívei választási csalást emlegetnek (fotó: MTI/EPA)

Az elnök mellett is tüntetnek

Közben az ellenzéki tiltakozások folytatására buzdító felhívás után ellentüntetésre készülnek Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök támogatói is. Nagygyűlésüket kedd délután tartják Teheránban ugyanazon a téren, ahol előző nap a vesztes reformpárti elnökjelölt, Mir Hoszein Muszavi több tízezer híve tiltakozott a választás hivatalos végeredménye ellen.

A kormánypárti nagygyűlés közép-európai idő szerint délután fél 2-kor kezdődik – jelentette a Farsz hivatalos hírügynökség, míg a Muszavi-tábor egy órával későbbre hirdette meg tüntetését.
Ellenzéki értesülések szerint több reformpárti politikust is őrizetbe vettek azután, hogy erőszakba torkolltak a keményvonalas elnök újraválasztása elleni tüntetések az iráni fővárosban. Kedden kora reggel előállították Mohamed Ali Abtahi volt alelnököt is, aki a választási hadjáratban a reformok híveként ismert Mehdi Karubi jelöltségét támogatta – közölte Abtahi kabinetfőnöke. Előző nap a teheráni főügyész utasítására őrizetbe vették az ismert reformpárti politikust, Szaid Hadzsariant is.

Letartóztatással fenyegetőznek

Mindkét ellenzéki politikus Mohammed Hatami volt elnök köréhez tartozik. Hadzsarian tanácsadóként dolgozott Hatami mellett, és különösen a diákok körében népszerű. Abtahi Hatami kabinetfőnöke volt, mielőtt kinevezték a parlamenti kapcsolatokért felelős helyettesének. Ellenzéki források szerint Hatami egykori kormányának szóvivője, belügyminiszter-helyettese és külügyminiszter-helyettese is őrizetben van.

A Farsz hírügynökség arról számolt be, hogy hétfő óta több embert letartóztattak, akiknek “ellenforradalmi” szándékai voltak. A jelentés szerint robbanószerkezetek készítéséhez használható anyagokat és fegyvereket is találtak náluk. Ugyancsak a Farsz ismertette Golam Hoszein Mohszeni-Edzsei hírszerzési miniszter bejelentését, miszerint “letartóztatták az utóbbi napok zavargásainak 26 felelősét”. A tárcavezető további letartóztatásokkal fenyegetőzött.

Sorozatos csalások

Mir Hoszein Muszavi – a Nyugaton mérsékeltként emlegetett, a politikai életbe húsz év elteltével visszatért volt miniszterelnök – a választás napján, pénteken késő este azt közölte, hogy kampánystábjának információi szerint nagy különbséggel megnyerte a szavazást. Munkatársai a voksok 65 százalékának megszerzéséről beszéltek. Nem sokkal később azonban az országos választási bizottság a hivatalban lévő elnököt nyilvánította a győztesnek.

Ahmadinezsád a választási bizottság szerint a szavazatok 62,6 százalékát szerezte meg, legfőbb riválisa, Muszavi pedig mindössze 33,75 százalékot kapott.Muszavi nem fogadja el a kihirdetett eredményt, és azt állítja, hogy szabálytalanságok voltak sok olyan szavazókörben, ahova nem jutottak el megfigyelők a belügyminisztérium hibájából. Ez egyedül a fővárosban a szavazókörök negyven százalékát jelenti. Ráadásul 7 millióval több szavazólapot osztottak szét, mint amennyire szükség volt, viszont akadtak olyan szavazóhelyiségek is, ahol sok szavazólap hiányzott – hangoztatja az ellenzéki politikus. Ahmadinezsád és az iráni belügyminisztérium egyaránt tagadja, hogy csalások történtek volna a voksoláson.

A hivatalos végeredmény közzététele után, szombaton – szemtanúk szerint az 1979-es iszlám forradalmat idéző – ellenzéki tiltakozó megmozdulások kezdődtek Teheránban. A belügyminisztérium hétfőn betiltott minden Muszavit támogató gyűlést vagy felvonulást, aznap mégis több százezren vonultak föl az iráni fővárosban a választási csalások ellen tiltakozva. A rendfenntartó erők hétfő este összecsaptak a tüntetőkkel, az állami rádió szerint hét tiltakozó életét vesztette és sokan megsebesültek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik