Külföld

Kínától vár segítséget Észak-Korea

admin
admin

2009. 06. 16. 07:45

Kim Dzsong Il észak-koreai vezető legfiatalabb fia apja különmegbízottjaként a múlt héten Kínában járt és találkozott Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnökkel - jelentette kedden az Aszahi Simbun című japán lap.

Az észak-koreai vezetéshez közel álló, meg nem nevezett illetékesekre hivatkozó lapjelentés néhány nappal azután jelent meg, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatot fogadott el az észak-koreai fegyverek exportjának tilalmáról, miután Phenjan májusban kísérleti atomrobbantást hajtott végre.

Elemzők szerint az észak-koreai harcias hangulat főként a hazai közönségnek szól, amellyel a 67 éves, egyes hírek szerint tavaly augusztusban agyvérzésen átesett vezető a hatalmát kívánja megerősíteni, hogy nyugodtak körülmények között biztosítsa legifjabb fia, Kim Dzsong Un utódlását.

A 26 éves Kim Dzsong Un, aki Svájcban végzett nemzetközi tanulmányokat, a lap szerint június 10. táján utazott Pekingbe, ahol Hu Csin-taóval és a Kínai Kommunista Párt más magas rangú vezetőivel találkozott – írta az Aszahi Simbun.

Kim Dzsong Un egyik közeli munkatársa a japán lap szerint közölte a kínai vezetőkkel, hogy őt nevezték ki apja örökösének, és fontos tisztséget tölt be a Koreai Munkapártban.

Kim Dzsong Un feltehetően sürgős energia- és élelmiszersegélyt kért Kínától, míg Hu Csin-tao állítólag arra kérte Észak-Koreát, hogy ne hajtsa végre a tervezett harmadik kísérleti atomrobbantást és állítsa le az interkontinentális ballisztikus rakétakísérletet – írta az Aszahi Simbun.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.