Nagyvilág

Kivonul az USA Kirgizisztánból

Augusztus közepén beszünteti működését az amerikaiak kirgizisztáni légitámaszpontja, ahogy a közép-ázsiai állam kormánya kérte - közölte hétfőn a létesítmény új parancsnoka. Ennek ellenére a két ország a jövőben még szorosabb együttműködésre készül.

“Megkezdtük a felszerelések, berendezések átszállítását más helyekre” – mondta Christopher Bence ezredes, a Biskek melletti
Manasz légibázis új parancsnoka, hozzátéve, hogy a támaszpont amerikai személyzete augusztus 18-án távozik Kirgizisztánból.

A volt szovjet köztársaság februárban hat hónapot adott az Egyesült Államoknak arra, hogy bezárja a támaszpontot, amely nagy szerepet játszott eddig az Afganisztánban harcoló amerikai és NATO-erők ellátásában. Biskek azután döntött így, miután kétmilliárd dolláros segély-, illetve hitelcsomagra kapott ígéretet Oroszországtól. Számos megfigyelő arra következtetett ebből, hogy az orosz felajánlás feltételei között szerepelhetett az amerikai bázis bezáratása.

A kirgiz kormány többször is megismételte azóta, hogy döntése végleges, ám ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy Kirgizisztánnak és az Egyesült Államoknak az eddigieknél nagyobb mértékben kell együttműködnie Afganisztán ügyében, tekintettel a közép-ázsiai térség egyre ingatagabb helyzetére.

Kevéssel azután, hogy levelet kapott Barack Obama amerikai elnöktől, Kurmanbek Bakijev kirgiz államfő kijelentette a múlt héten, hogy meg fogja vizsgálni az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatok bővítésének újabb lehetőségeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik