Nagyvilág

Felháborodva fogadták Netanjahu ötletét

Az EU tagállamai üdvözölták, a zsidó telepesek és a palesztin elnök élesen bírálta Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt, amiért a politikus vasárnap esti beszédében kifejtette, bizonyos feltételek teljesülése esetén elfogadná egy független palesztin állam megalakítását.

A zsidó telepesek egyik vezetője egy “vadállat kölykéhez” hasonlította a palesztinok jövőbeli államát az Ynet izraeli internetes hírszolgálatnak adott hétfői nyilatkozatában.
“Amikor még kicsi, aranyos, de mindenki tudja, hogy később veszélyes vadállat lesz belőle” – mondta Pinhász Vallerstejn.

Fegyverkezéstől tartana

A zsidó telepesek tanácsa arra figyelmeztetett közleményében, hogy a palesztin állam “elkerülhetetlenül felfegyverkezne”, és fenyegetést jelentene Izrael létére nézve. Miután Netanjahu éveken át ecsetelte, milyen veszélyeket jelentene még egy hadsereggel nem rendelkező palesztin állam is Izraelre, sajnálatos, hogy most beleegyezését adta egy ilyen állam megteremtéséhez – fogalmazott “Júdea és Szamária telepeseinek tanácsa”.

Az izraeli kormányfő a Tel-Aviv melletti Bar Ilan egyetemen elmondott beszédében első alkalommal foglalt állást – feltételekkel – a független palesztin állam létrehozása mellett. Benjámin Netanjahu a feltételek között említette, hogy Izrael kapjon nemzetközi biztosítékot arról, hogy az új államnak nem lesz hadserege, és a palesztinok elfogadják Izraelt a zsidó nép államaként. Kikötötte azt is, hogy a palesztin állam nem ellenőrizheti légterét, s nem köthet szövetséget sem Iránnal, sem a Teherán támogatását élvező Hezbollah libanoni síita mozgalommal.

Kigúnyolt üzenet

Provinciálisnak és a törzsi társadalom időszakára jellemzőnek értékelte a balliberális Háárec című izraeli újság Benjámin Netanjahu beszédét. A beszéd az előző amerikai elnök, George Bush hivatali időszakát, és az általa emlegetett “gonosz tengelyét” idézte vissza – áll a lap internetes kiadásában hétfőn megjelent kommentárban.

A Háárec szerint Netanjahu “patriarchális, gyarmati üzenetet” küldött a beszéddel, “a legjobb neokonzervatív hagyománynak megfelelően”. E képletben – írta Akiva Eldar, a cikk szerzője – “az arabok gonoszok, de legjobb esetben is hálátlan terroristák, a zsidók természetesen a jók, a racionális emberek, akik felnevelik a gyerekeiket, és gondoskodnak róluk”.

“A palesztinoknak – ezeknek a külföldi betolakodóknak – lehet államuk, de csak akkor, ha megmutatják, hogy tudnak késsel-villával enni – de a legjobb, ha kés nélkül” – írta, hozzáfűzve, hogy igaz ugyan, hogy a jövőbeli palesztin állam demilitarizálását korábbi rendezési dokumentumok is tartalmazták, különbség viszont a Netanjahu-beszéd hangneme, az izraeli kormányfő megalázó és minden tiszteletet nélkülöző kijelentései.

Netanjahu a Háárec megállapítása szerint “nem mutatott részvétet a jaffai menekültek iránt, nem vesztegetett szót arra, mit jelent a muszlimoknak Jeruzsálem, egyetlen Korán-idézet, egyetlen arab költemény akár csak egy sora sem hagyta el száját”.
A “provinciális kijelentésekkel” nem az volt a cél, hogy megszólítsák az al-Dzsazíra (arab tv-adó) több százmillió nézőjét – írta Akiva Eldar. Netanjahu ehelyett megnyugtatta a telepeslobbit, és eleget tett ultranacionalista külügyminiszterének, Avigdor Libermannak.

A követelés, hogy a palesztinok ismerjék el Izraelt a zsidó nép államaként, még távolabbra tolta az izraeli arabokkal való megbékélést – állapította meg szerkesztőségi kommentárjában a Háárec című izraeli napilap.

Abbász: ki kell közösíteni Netanjahut

A nagyhatalmaknak el kell szigetelniük Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt a közel-keleti békemegállapodáshoz szabott kemény feltételei miatt – jelentette ki hétfőn Mahmúd Abbász palesztin elnök egyik tanácsadója.

A palesztinokat kiábrándította az a követelése, hogy először ismerjék el Izraelt zsidó államként. Csalódottan fogadták azt is, hogy elvetette a zsidó telepek bővítésének teljes leállítását a megszállt Ciszjordániában, holott erre a palesztin vezetők mellett Barack Obama amerikai elnök is felszólította az izraeli kormányt.

“A nemzetközi közösségnek szembe kell szállnia ezzel a politikával, amellyel Netanjahu tönkre akarja tenni a béke minden esélyét” – mondta Jászir Abed Rabbo, a palesztin elnök tanácsadója. “El kell szigetelni a Netanjahu által képviselt politikát, és nyomást kell gyakorolni az izraeli kormányfőre, hogy tartsa magát a nemzetközi jog normáihoz és az útitervhez” – tette hozzá, az Egyesült Államok által támogatott 2003-as közel-keleti béketervre utalva.

Száeb Erekát palesztin főtárgyaló szerint a közvetítőknek állásfoglalásra kell késztetniük Netanjahut arról, hogy hajlandó-e tárgyalni területi kérdésekről, a határokról, Jeruzsálem sorsáról és a zsidó telepekről. “Az izraeli kormányfő egy kantonszerű palesztin államról akar tárgyalni, egy olyan államról, amelynek van zászlaja és himnusza, de nincsenek határai, nem szuverén és fővárosa sincs” – tette hozzá.

Az EU szerint jó az irány

A helyes irányba tett lépésként értékelte hétfőn az Európai Tanács cseh elnöksége Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő előző esti beszédét, amelyben a politikus – igaz, feltételekkel – elfogadta a palesztin államalakítás elvét.

Természetesen vannak bizonyos egyéb összetevők, amelyeket elemezni kell, de a palesztin állam elfogadását tartalmazta a beszéd – mondta Jan Kohout cseh külügyminiszter, amikor megérkezett a huszonhetek külügyminisztereinek luxemburgi tanácskozására.
Carl Bildt, a következő soros EU-elnök Svédország külügyminisztere úgy fogalmazott, “a jó irányba tett apró lépés”, hogy az izraeli miniszterelnök beszédében “kimondta azt a szót, “állam”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik