Nagyvilág

Darabokra törhetett a levegőben az Airbus

A pünkösdhétfőn szerencsétlenül járt Air France-gép halottain végzett első vizsgálatok azt a feltételezést erősítik, hogy a repülőgép robbanás nélkül hullott darabjaira - írta legújabb számában az O Estado de Sao Paolo című brazil lap.

A boncolások azt mutatták ki, hogy az utasok nem szenvedtek égési sérüléseket, csonttöréseket viszont igen. A 16 megvizsgált áldozatnál a tüdőben nem találtak vizet, ami arra utal, hogy nem fulladtak meg az óceánban. A gép valószínűleg darabjaira hullott a levegőben, s ezt a feltételezést erősíti, hogy az áldozatokat részben egymástól 85 kilométerre találták meg. Ez szokatlan lenne, amennyiben a repülőgép egy darabban zuhant volna a vízbe. Egy brazil katonai szóvivő jelzése szerint újabb hat – összesen már ötven – holttestet emeltek ki az Atlanti-óceánból.

A francia légitársaság Rio de Janeiróból Párizsba tartó járata közép-európai idő szerint pünkösdhétfőn tűnt el az óceán felett, fedélzetén 228 emberrel, köztük négy magyar állampolgárral és egy szlovákiai magyarral.

A szóvivő közölte: mindaddig folytatják a kutatást, amíg a legkisebb remény megvan arra, hogy találnak újabb áldozatokat, vagy repülőgép maradványokat. Június 19. előtt semmiképp sem hagyják abba a kutatást, utána kétnaponta megvizsgálják, hogy folytatják-e a keresést. Korábban felmerült, hogy a brazil légierő június 19-én leállítja a kutatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik