Külföld

Halálos merénylet Pesavarban

admin
admin

2009. 06. 10. 14:37

Tizennyolcra emelkedett a pesavari Pearl Continental szállodában elkövetett merénylet halálos áldozatainak száma; a halottak között van az ENSZ több külföldi munkatársa - közölte szerdán a pakisztáni kormány.

A város legjobb szállodájának tartott Pearl Continental a világszervezet több képviseletének is otthont adott, ezért a kedd esti robbantás időpontjában az épületben tartózkodott a világszervezett mintegy 25 alkalmazottja, akik az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR), az Élelmezési Világprogramnak (WFP) és az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) dolgoznak.

Az ENSZ közölte, hogy életét vesztette Aleksandar Vorkapic 44 éves szerb számítástechnikus Belgrádból, aki az UNHCR munkatársa volt, valamint az UNICEF 52 éves, Fülöp-szigeteki dolgozója, név szerint Perseveranda So. A New York Times című amerikai napilap a pakisztáni rendőrségre hivatkozva ugyanakkor azt írta, hogy a halottak között van egy nemzetközi menekültügyi segélyszervezet egyik orosz munkatársa is, továbbá egy kanadai állampolgár. Az iszlámábádi orosz nagykövetség cáfolta, hogy orosz állampolgár lenne az áldozatok között.

A merényletben a legfrissebb adatok szerint 57 ember sebesült meg. Az előző beszámolók még 70 sérültről szóltak, akik közül hatan külföldiek. A magyar nagykövetség hivatalos pakisztáni forrásból úgy értesült, hogy nincs magyar áldozata a robbantásnak, és a magyar nagykövetségnek nincs tudomása ott tartózkodó magyarokról – tájékoztatta Vajda Andrea iszlámábádi magyar konzul az MTI-t.

Pesavar egyike azoknak a pakisztáni térségeknek, ahonnan a Külügyminisztérium honlapján eltanácsolja a magyar állampolgárokat. A veszteségmérleg még nem végleges, a mentőegységek szerda délután is folytatták az áldozatok utáni kutatást a romok között. A rendőrség szerint a szálloda elleni terrortámadást legalább két öngyilkos merénylő hajtotta végre egy több mint 500 kilogramm robbanóanyaggal megrakott teherautóval.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár mélységesen elítélte a merényletet – közölte egy szóvivő a világszervezet New York-i székhelyén. Az elhunyt UNHCR-alkalmazottra utalva a főtitkár azt írta közleményében, hogy “egy kegyetlen és semmivel nem igazolható terrortámadás áldozatai között van ismét egy odaadó ENSZ-alkalmazott”. A szóvivő szerint Bant “elszomorítja a halálos és sebesült áldozatok nagy száma”.
Elítélte “az ártatlan civilek elleni barbár támadást” a szomszédos Afganisztán elnöke, Hamid Karzai is, és térségbeli összefogást sürgetett a terrorizmus ellen.

António Guterres, az ENSZ menekültügyi főbiztosa szerint az UNHCR munkatársának halála komoly dilemma elé állította a szervezetet Pakisztánban, mert egyszerre kellene gondoskodniuk a segítségüktől függő több százezer emberről és munkatársaik személyes biztonságáról. Nem egész öt hónap alatt már a második UNHCR-alkalmazottat gyilkolták meg az ázsiai országban – hangsúlyozta genfi közleményében.

A kedd esti merényletet mostanáig egyetlen szervezet sem vállalta magára, de a kormány az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló tálib lázadókat gyanítja a háttérben. Pesavar közel van ahhoz az északnyugati országrészhez, amelyben a hadsereg hadjáratot indított az iszlamista szélsőségesek ellen. A kormány szerint a szálloda elleni terrortámadással akarták megtorolni a Szvat-völgyi offenzívát. A hadsereg egy nappal a robbantás után bejelentette: új frontot nyitott a tálibok ellen a völgytől 300 kilométerre délre fekvő Bannu körzetben.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.