Nagyvilág

Szakadt az MKP

Szakadás történt a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjában (MKP). Az MKP négy parlamenti képviselője - Bugár Béla, Gál Gábor, A. Nagy László és Bastrnák Tibor - vasárnap kilépett a pártból. Helyi megfigyelők szerint belső hatalmi harc dúl az MKP-ben, amely végső soron kárt okoz a szlovákiai magyarságnak.

“Kéthónapos igyekezetünk kompromisszumos megállapodásra jutni a Magyar Koalíció Pártjával ma véglegesen befejeződött” – közölte a TASR szlovák hírügynökséggel Bugár Béla.
Csáky Pál, az MKP elnöke az MTI tudósítójának a tényt megerősítette. “Bugár telefonon felhívott és közölte, hogy kilépnek. A további részleteket egyelőre nem ismerem” – nyilatkozta Csáky.

Bugár a szlovák hírügynökséggel közölte, hogy a magyar pártból kilépett továbbá az országos elnökség három és az országos tanács 18 tagja, az egyik regionális szervezet elnöke, a regionális tanácsok 32 tagja, kilenc regionális önkormányzati képviselő, hét járási pártelnök és 24 polgármester.

“A mindkét oldalon hangoztatott igyekezet ellenére nem sikerült megállapodnunk. Időközben a pártot több tagja és volt tisztviselője is elhagyta. Ezért a mai nappal mi is kiléptünk a Magyar Koalíció Pártjából” – jelentette ki Bugár.

A szlovák sajtó szerint a kilépők Híd néven új pártot alapítanak, és soraiba szlovákokat is várnak. Bugár Béla vasárnap este a Markíza kereskedelmi televíziónak nyilatkozva megerősítette: az új párt neve Most-Híd lesz. “Ennek a pártnak a szlovákok és a magyarok, illetve a magyarok és a magyarok közti együttműködés pártjának kellene lennie” – mondta Bugár a televíziónak. Hozzátette, hogy a párt elnökéről az alakuló gyűlésen születik döntés.

Korábban Bugár úgy nyilatkozott, hogy nem tartaná jó és szerencsés megoldásnak egy új magyar párt létrehozását Szlovákiában. A sajtó szerint az MKP “alternatívájaként” emlegetett párt alakuló ülése szeptemberben várható. Bugár, aki éveken keresztül vezette az MKP-t elismerte, hogy nem könnyű elhagyni a pártot. Döntését azzal indokolta, hogy a pártvezetés nem játszik vele korrektül. Kilépését az MKP-ból véglegesnek minősítette.

Az MKP-ból való mostani kilépési hullám áprilisban kezdődött. Simon Zsolt, az MKP parlamenti képviselője, az országos vezetés tagja április elején mondott le összes pártbeli tisztségéről, kilépett a pártból is, majd bejelentette, hogy független képviselőként tevékenykedik tovább a parlamentben. Később a lévai és a rimaszombati járásban léptek ki többen a pártból.

Április közepén három parlamenti képviselő – Bugár Béla, A. Nagy László és Gál Gábor – jelentette be, hogy kilépnek a frakcióból, de ők a pártot akkor még nem hagyták el. Lépésüket azzal indokolták, hogy nem értenek egyet a párt mai vezetésének politikájával. Az MKP vezetése és a három képviselő azóta többször is tárgyalt, de nem egyeztek meg. Bugárék platformot követeltek az MKP-n belül, de azt jelenleg a párt alapszabályzata nem teszi lehetővé.

Az MKP-nek a legutóbbi választás eredménye alapján 20 képviselője volt a szlovák parlamentben. Ez a szám a kilépéseket követően 15-re csökken. Arról, hogy ez a kilépési hullám milyen hatással lesz az MKP tagságára, eltérnek a vélemények.

Helyi megfigyelők szerint belső hatalmi harc dúl az MKP-ben, amely végső soron kárt okoz a szlovákiai magyarságnak. Amennyiben két, egymással vetélkedő magyar párt működne párhuzamosan, akkor megtörténhet, hogy egyikük sem jut be a szlovák törvényhozásba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik