Nagyvilág

Chavez 18 órás élő adással ünnepel

Tizennyolc órás politikai szappanoperával ünnepli saját tévéműsora, a”Haló, elnök úr!” tízéves jubileumát Hugo Chavez venezuelai elnök. Szombaton váratlanul elmaradt a műsorfolyam egy része: ebben az államfő Mario Vargas Llosa íróval vitatkozott volna.

A csütörtökön elkezdődött ünnepi adássorozat szombati része váratlanul – és hivatalos kormányzati indoklás nélkül – elmaradt. A műsorban korábbi tervek szerint szót kapott volna Mario Vargas Llosa perui író, Chavez közismert ellenfele is, de a vita részleteiről nem egyeztek meg a felek – írja a BBC.

Chavez legutóbb élő adásban azt javasolta a világhírű írónak, hogy eszmetársaival együtt vitatkozzanak a műsorban Chavez rendszerével szimpatizáló latin-amerikai akadémikusokkal; maga az elnök a vitavezetésére vállalkozott volna. Vargas Llosa komolytalannak nevezte az ajánlatot, és azt közölte, hogy kizárólag az elnökkel hajlandó vitatkozni.

Chavez négynapos tévéshowja – amelyben ígérete szerint a vitától az éneklésig minden lesz – vasárnap este, vita nélkül folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik