Nagyvilág

Izrael beintett Amerikának

Izrael nemet mondott az Egyesült Államok felhívására és folytatja a meglévő telepek építését. Ugyanakkor Barack Obama egy életképes palesztin állam létrejöttét sürgeti, mert szerinte az mind Izrael mind az USA biztonságát szolgálja.

Az Egyesült Államok és Izrael viszonya húsz éve nem látott mélységeket ért el tegnap azáltal, hogy Netanjahu miniszterelnök nemet mondott Barack Obama felhívására, miszerint Izraelnek kötelessége leállítani a telepek építését. Az amerikai elnök szerint a telepek bővítésének leállítása az Egyesült Államok biztonságának érdekeit szolgálja – írja a Guardian.

Az amerikai elnök már múlt heti washingtoni találkozójuk alkalmával világosan tudtára adta Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek, hogy le kell állítaniuk a ciszjordániai zsidó telepek építését és további bővítését. Obama ezt az üzenetet megismételte Mahmúd Abbász palesztin elnökkel való csütörtöki washingtoni találkozóján is, emellett megerősítette, hogy támogatja az önálló palesztin állam létrejöttét, ugyanakkor a palesztinoknak vissza kell fogniuk az Izrael-ellenes erőszakot és a lázítást.

Az izraeli kormány szóvivője csütörtökön bejelentette, hogy Netanjahu nem tesz eleget az USA felhívásának és nem állítja le az építkezéseket a már meglévő településeken, de hajlandó eltüntetni az izraeli kormány engedélye nélkül épült telepeket. A miniszterelnök szerint az izraeliek számára a meglévő települések továbbépítése a természetes növekedés erdeménye, és a kormány nem mondhatja az embereknek, hogy ne szüljenek gyerekeket, illetve nem kényszerítheti a fiatalokat, hogy hagyják el családjaikat. Emiatt mindenképp folytatódnak az építkezések a már meglévő településeken.

Az amerikai elnök élesen visszautasította Netanjahu érvelését, azzal az indokkal, hogy a telepek bővítésének leállítása és egy életképes palesztin állam létrehozása hosszú távon mind Izrael mind az Egyesült Államok biztonságát szolgálja. „Nem fogok előre beállítani egy „mesterséges és erőltetett” határidőt, de a két ország problémáját sürgősen meg kell oldani” – tette hozzá Obama.

Arra a kérdésre, mit tenne, ha Izrael mégsem tesz eleget a követeléseknek, az amerikai elnök azt mondta, „a legfontosabb nem gondolni a legrosszabbra, hanem bízni a lehető legjobb megoldásban.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik