Phenjan ezen a héten már hatodik alkalommal lőtt ki rakétát.
A hétfőn és kedden kilőtt mind az öt rakéta rövid – a jelentések szerint 130 kilométer – hatótávolságú volt, s mindegyiket Észak-Korea keleti partvidékéről indították, vagyis a Japán és a Koreai-félsziget között elterülő Japán-tenger fölé lőtték ki.
Phenjan az elmúlt években többször hajtott végre hasonló rakétakísérleteket. Ezeket rendszerint akkorra időzítette, amikor éppen megnövekedett a feszültség a térségben.
A kommunista ország előzőleg, a hét elején végrehajtotta második kísérleti atomrobbantását.