Nagyvilág

Slota bitófáért kiált

A halálbüntetés újbóli bevezetését szorgalmazza a Szlovák Nemzeti Párt (SNS). A halálbüntetés visszaállítását Slota koalíciós partnerei, Robert Fico és Vladimír Meciar nem támogatják.

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) a halálbüntetés felújítását kiemelt feladatként kezeli, szakértői a törvényjavaslaton már dolgoznak, s azt legkésőbb ősszel a parlament elé terjesztik – nyilatkozta Ján Slota pártelnök az Aktuálne.sk hírportálnak. A kormánykoalíció két másik pártja az SNS javaslatát nem támogatja.

„Az idén, legkésőbb ősszel, képviselői javaslatot terjesztünk a parlament elé a halálbüntetés újbóli bevezetésére. A javaslat alatt az én nevem fog szerepelni. A halálbüntetéstől leginkább a maffiásoknak, gyilkosoknak és az olyan pedofiloknak kell tartaniuk, akik ismételten gyilkoltak, vagy szadista erőszakot követtek el gyerekeken. A többszörös gyilkosokat egyszerűen felakasztjuk, s ahhoz nincs szükségünk semmiféle különleges bíróságra” – magyarázta pártja álláspontját Slota.

Helyi megfigyelők szerint az SNS most ismételten megszellőztetett elképzelése válasz Robert Fico miniszterelnök azon álláspontjára, mely szerint Szlovákiában továbbra is szükség van valamilyen különleges bíróságra, amelyik a legsúlyosabb bűnügyekkel foglalkozna. Az ellenzék szerint a döntés a szervezett bűnözésnek, a maffiának hasznos, s ezért a felelősséget a Fico vezette kormánykoalíció viseli.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik