A riasztást az okozta, hogy jelentős mennyiségű forró víz folyt ki egy vezetékből, amelyet éppen javítottak. A vezeték közelében tartózkodó munkás a brüsszeli bizottság közlése szerint súlyos égési sérüléseket szenvedett, és kórházba került.
A riasztócsengő José Manuel Barroso bizottsági elnök sajtótájékoztatójának idején szólalt meg, s ekkor az épületben tartózkodott Werner Faymann osztrák kancellár is. Szemtanúk eredetileg azt mondták, hogy sem füstöt, sem tüzet nem észleltek.
A bizottság nem sokkal később közölte, hogy az épületet csak óvatosságból ürítették ki, és Barroso, valamint Faymann közös délutáni sajtótájékoztatóját már a szokott helyen, az épület sajtóközpontjában tartják meg.
Az Európai Bizottságnak helyet adó épületet hétfőn nyitották meg, miután egy héttel korábban bezárták a székház pincéjében keletkezett tűz miatt.