Külföld

Kína is elítélte az észak-koreai atomkísérletet

admin
admin

2009. 05. 25. 14:45

A Phenjan szövetségeseként számon tartott Kína is elítélte a hétfői észak-koreai atomkísérletet.

A külügyminisztérium közleményben tudatta, hogy a kínai kormány “határozottan ellenzi a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság által végrehajtott nukleáris tesztet”, felszólítja Észak-Koreát, hogy ne tegyen semmit, ami “elmérgesítheti a helyzetet”, s térjen vissza a hatoldalú tárgyalásokon tett korábbi ígéretéhez, hogy felszámolja atomprogramját.

A kínai elítélő nyilatkozat volt az utolsó a legközelebbről érintett hatalmaké közül, és valamivel enyhébb a hangvétele, mint a 2006-os észak-koreai atomrobbantáskor kiadotté. Közzététele is nyolc órát késett a robbantás után, de nem tudni, hogy azért-e, mert vita volt a válasz mikéntjéről, vagy egyszerű kommunikációs probléma áll mögötte.

A nyilatkozat szerint “a Koreai-félsziget atommentesítése, a béke és nyugalom fenntartása Északkelet-Ázsiában a kínai kormány következetes és megingathatatlan álláspontja”. A dokumentum a felek nyugalomra intésével és azzal fejeződik be, hogy a helyzetet békésen, párbeszéd és tárgyalás útján kell rendezni.

Észak-Koreának Kína a legfontosabb támogatója diplomáciai téren, valamint az élelmiszersegélyek terén is, és eddig ellenezte, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb büntető intézkedéseket hozzon Phenjan ellen az idén korábban végrehajtott rakétakísérlete miatt. Ez alkalommal azonban nagyobb nyomás alá kerülhet, hogy a szavakat cserélje föl kézzelfogható tettekkel – vélekedik egy szakértő.

Oroszország szerint Észak-Korea kísérleti atomrobbantásával megsértette az ENSZ ide vonatkozó határozatát, és tevékenységével veszélyezteti a térség biztonságát.

Az orosz külügyminisztérium hétfői közleményében megállapította, hogy a kísérlet súlyos csapást mért azokra a nemzetközi erőfeszítésekre, amelyek célja megerősíteni az atomsorompó-szerződés ellenőrzését. Az ilyen észak-koreai akciókat a dokumentum szerint csak az ENSZ BT 1718. számú határozatának megsértéseként lehet értelmezni, amely egyebek között megtiltotta Phenjan számára nukleáris kísérletek végrehajtását.
Moszkva szerint a kialakult válságra egyedül az észak-koreai atomprogram leszerelését célzó hatoldalú tárgyalás lehet a megoldás.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.